Hello mindenkinek! Mostanában elhanyagoltam ezt az oldalt! Nem volt kedvem a frissítéshez. Ma is csak egy kisebb történetemet szeretném felrakni, ami egy pályázatra íródott. Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését!
Az új szomszéd
Írta: Kis Luca
Ma is a jól megszokott kedvenc számra ébredtek. És mint mindig most is Julie kelt fel előbb. Kettőjük közül ő az életvidámabb. Kipattanva az ágyból már szaladt is a fürdőbe. Mikor újra visszatért a szobába ikertestvére még mindig aludt. Mérgesen dobta felé egyik párnáját.
- Heidi! Kelj már fel! Elkésünk a suliból! Milyen gáz lenne, ha az első nap elkésnénk!
- Ébren vagyok! Mondtam már hugi, hogy ne dobálj a párnáddal, mert egyszer majd visszadobom és akkor…- a fenyegető hangnevet viszont enyhítette angyali nevetése.
- Nem szólíts huginak!- parancsolt rá nevetve Julie.
- 2 perccel megelőztelek! Ez jár nekem!
Pár perccel később már mindketten elkészültek és együtt indultak le a konyhába. Ahol már apjuk nagyban készítette a reggelit. Erre az egyre nagyon figyelt. A reggelit sose hagyhatják ki a lányok.
- Jó reggelt Napsugaraim! Jól aludtatok? Remélem készen álltok az utolsó gimnáziumi évetekre. – kérdezte tőlük kirobbanó jó kedvvel. Nem csak a lányoknak, hanem neki is fontos ez a nap. Ma fog eldőlni, hogy megkapja-e élete legjobb állását.
- Jó reggelt apa! Minden a legnagyobb rendben van!- közölték egyszerre az ikrek. Le se tagadhatták volna, hogy egypetéjű ikrek. Valójában rémisztően hasonlóak voltak. Hosszú, szőke haj, fehér bőr. Egyedül csak az öltözködésük tért el. Julie szerette a rikító, rövid ruhákat. Heidi viszont maradt a farmer nadrágnál és a sötét színeknél. Ebben az egyben nem értettek egyet. Minden másban teljes volt az egyet értés közöttük. És ezt mindenki tudta is a Miller ikrekről. Egy teljesen átlagos testvér pár sok baráttal körülvéve. Az egyetlen különleges dolog velük kapcsolatban, hogy édesanya nélkül nőttek fel. Henriett, a lányok születésekor halt meg. A nevelésben az apa mellett besegített még a nagymama is, akinek egy farmja van vidéken.
A reggeli további része csendben folyt. Mindenki a saját újságát olvasgatta evés közben.
- Sok sikert az interjúhoz! Este találkozunk. – búcsúzott el reggeli után Julie az apjától.
- Szorítok neked!- fűzte még hozzá Heidi is. De már indultak is kifelé.
- Vigyázzatok magatokra!- kiabált utánuk apjuk.
- Meglesz!- mondták egyszerre. Sokszor előfordul velük, hogy egyszerre mondanak valamit. Pedig sose beszélik meg előre. Egyáltalán nem hisznek az ikertelepátiában sem. A legegyszerűbb magyarázat, hogy annyira jól ismerik egymást. És kész. A kocsit, mint mindig Heidi vezeti, mert Julie túl bizonytalan a kormány mögött. Ő inkább élvezi az utat Heidi mellett. A suli csak 10 percre volt kocsival a házuktól. Amikor beértek a parkolóba már meg is pillantották legjobb barátnőjüket, Lizzyt. A lány egy gazdag házaspár örökbe fogadott gyereke. Ő a kis szemük fénye, de a Lizzy nagyon félénk és visszafogott.
- Sziasztok csajok!- köszöntötte őket szikrázó mosolyával. Az ikrek azonnal kiszúrták, hogy Lizzy bőre sokkal barnább a megszokottnál.
- Na ki vele! Hol voltatok nyaralni?- kérdezte Heidi köszönés gyanánt.
- Ó, csak leruccantunk Hawaiira!- legyintett a lány.
- Csak?- kérdezte Julie nevetve.
- Leruccantunk?- folytatta Heidi csodálkozva.
- Na jó! Ott töltöttük az egész nyarat. – vallotta be szégyenlősen. A lányok ezen jót mulattak, mivel arra emlékeztette őket, amikor valaki egy hazugságot vall be.
- Veletek mi volt? Hol voltatok?- terelte a témát Lizzy.
- Hát mi a nagyinál töltöttük a nyár nagy részét.
- Akkor ti se panaszkodhattok!- mondta nevetve barátnőjük.
- Nem bizony!- válaszolták egyszerre az ikrek. Idő közben elérkeztek a suli bejáratához. Út közben több ismerőssel is találkoztak, akik mosolyogva köszöntek oda a hármasnak.
- Na és hogy néz ki?- kérdezte Lizzy.
- Kicsoda?- kérdezték csodálkozva a lányok.
- Hát az új szomszéd!
- Van új szomszédod?- fogatozott tovább Julie. Nem értette barátnőjét.
- Nem nekem! Nektek!- felelte türelmetlenkedve.
- Van új szomszédunk?- ocsúdtak fel egyszerre mindketten.
- Igen! Múlt héten költözött be.
- Erről mi nem is tudtunk! Na jó talán azért, mert tegnap jöttünk haza.
- Pedig kár lenne kihagyni!- mondta mindent sejtetően Lizzy.
- Annyira jó?- döbbentek meg.
- Még annál is jobb!- mosolygott a lány.
- És miért csak most szólsz?- kérdezte mérgesen Heidi. Egy terv kezdett megfogalmazódni a fejében.
- Azt hittem már láttok!- magyarázkodott.
- Nem baj! Majd ma látjuk!
- Remélem is!- morogta durcásan Heidi. A nap további részét is az új szomszéd elemzésével töltötték. Az utolsó óra végét jelző csengőszó után azonnal haza mentek. A kocsifelhajtóhoz érve jobban szemügyre vették a szomszéd házat. Hatalmas szerencséjük volt mivel éppen az új srác nyírta a füvet a kertben. Félmeztelenül. Izzadt felsőteste csak úgy csillogott. Mind a két lány megigézve bámulta őt a kocsiból. Amikor a fiú észre vette lelkes közönségét nevetve intett neki oda. A lányok csak ekkor eszméltek fel és szálltak ki a kocsiból. Még mindig a látvány hatása alatt voltak, amikor oda sétáltak a kerítéshez. A fiú is szó nélkül sétált oda.
- Hello! Josh vagyok! Az új szomszéd!- mutatkozott be.
- Hello! Én Heidi vagyok!
- Én pedig Julie.
- Ha nem csal a szemem, akkor ti ikrek vagytok! Eltaláltam?- viccelődött a fiú.
- Igen! Azok vagyunk.
- Hát örülök, hogy megismerkedtünk, de nekem most dolgoznom kell!- indult volna vissza.
- Josh! Ha van kedved, akkor ma este átjöhetnél hozzánk! Egy ismerkedő estét rendezhetnék, vagyis rendezhetnénk, de csak ha te is benne vagy!- csapot le a kínálkozó alkalomra Heidi.
- Nagyon szívesen!
- Akkor nyolcra nálunk!
- Ott leszek!- mondta nevetve Josh, majd elindult vissza a házba.
- Ez meg mi volt?- kérdezte döbbenten Julie.
- Micsoda?- adta az ártatlant testvére. Egyikőjük se akart veszekedni.
- Rendezhetnék ismerkedős estét!- utánozta Julie nővére hangját.
- Most tényleg ezen akadtál ki? Véletlen nyelvbotlás volt!
- Nem, ez nem az volt! Te ezerrel ráhajtottál a gyerekre.
- És ha igen? Akkor mi van?- kérdezte indulatosan Heidi. Nem szerettek veszekedni, de ezt már egyikőjük se hagyhatta.
- Nem szeretném, ha megszegnéd a szabályokat.
- Az csak egy rakás hülyeség!- rázta a fejét Heidi.
- Eddig be tudtad tartani, most miért nem akarod?
- Ezek nem szabályok, csak ígéretek!
- És te csak így megszegnéd az ígéreteidet?
- Ez most nem számít! Bejön nekem a srác és kész. Meg akarom magamnak szerezni.
- És ha azt mondom, hogy én is megszerzem?- kérdezte kacéran Julie.
- Akkor azt mondom, hogy ez lehetetlen. Te nem vagy képes felszedni egy ilyen srácot.
- Na csak figyelj!- sziszegte mérgesen Julie, azzal beviharzott a házba. Heidi csak kis idő után követte. Elgondolkodott a dolgon és arra jutott, hogy nem éri meg veszekedni. Hisz csak egy srác. Egy gyönyörű, szexi, jóképű srác.
- Ne haragudj rám!- mondta lehajtott fejjel, amikor belépet közös szobájukba.
- Te nem haragudj!
- Szerintem ejtsük ezt a Josh témát. Hagyjuk a francba. Van nála jobb pasi is.
- Teljesen igazad van Heidi!- ölelte át testvérét. A leckeírás után elkezdtek készülni az estére. Nyolc előtt pár perccel kaptak egy hívást az apjuktól. Hogy ma csak késő este ér haza, mivel megkapta az állást, és ezért van pár elintézni valója.
- Hát ez nagyszerű. Akkor csak hárman leszünk este. - állapította meg csalódottan Julie.
- Beszéljük meg a szabályokat!- húzta le az egyik székre testvérét Heidi.
- Oké. Ez jó ötlet. Szerintem egyikünk se nyomuljon rá. Csak ismerkedjünk, beszélgessünk.
- Rendben. Akkor semmi csábítás. – vonta le a következtetést Heidi.
- Pontosan. – eközben megszólat a csengő is. Mindketten izgatottan igazították meg ruháikat, de amikor észre vették saját magukat, nagyot nevettek. Öntudatlanul is egymás ellen versenyeznek. Ami elég furcsa volt. Ők még sose versenyeztek egymással, mindig egyenlőnek tekintették egymást. Eddig a napig.
- Szia!- köszöntötték Josh a legszebb mosolyukkal.
- Sziasztok! Hoztam egy kis bort az ismerkedéshez!- emelt fel egy becsomagolt csomagot. A lányok nagy bánatára Josh eltekintett az ing nélküli öltözködéstől. Az este alkalmából felvette az újonnan vásárolt szatén ingjét. Szőke hajtincsei szabadon garázdálkodtak, kócos összhatásba sűrűsödve. A két lány számára Josh a kitűnő pasi címet érdemelte ki. De sajnos az egyezmény kötötte őket. Nincs nyomulás! A vacsora jó hangulatban telt el és a bor is rekordidő alatt fogyott el. A desszert elfogyasztása után a teraszra ültek ki, ahol előkerült még egy üveg bor. Amikor már ez is elfogyott a hangulat a tetőfokára hágott. A társalgás átment a kérdez, felelek játékká. Egyre többet tudtak meg a másikról, de az nem biztos, hogy holnap is emlékezni fognak rá. Fél 11 egy körül egy telefonhívás szakítottam meg a beszélgetést. Julie azonnal ugrott is. Sietve ment be a nappaliba. Az apjuk volt az, csak azért telefonált, hogy minden rendben van-e otthon. Julie vett egy mély levegőt mielőtt válaszolt volna. Nehezen forgott a nyelve az elfogyasztott bor után, de sikerrel győzte meg apját. Minden a lehető legnagyobb rendben van. Végezve a telefonbeszélgetéssel sietett vissza teraszra. Nem szeretett volna kihagyni egy percet se Josh-val való társalgásból. Amikor viszont kiért a teraszra megdöbbentő látvány fogadta. Heidi Josh ölében ül, és majd felfalják egymást. Tudomást se vettek Juliról addig, amíg a lány meg nem köszörülte a torkát.
- Mi a francot csináltok?- kérdezte haragosan. Heidi megszegte az egyezményt. A páros ijedten vált el egymástól. Heidi azonnal felfogta tettének súlyát.
- Én annyira sajnálom. Nem így akartam. – magyarázkodott. De ez feleslegesnek tűnt. Julie csak a fejét rázta, még most se hitte el az előbb látottakat.
- Julie! Te is, én is enyhén részegek vagyunk! Beszéljük meg ezt holnap józanul. – tanácsolta megnyugtatás képen Heidi.
- Nem! Ezen nincs mit megbeszélni!- üvöltötte Julie. Sírva szaladt be a házba. Onnét pedig ki a garázsba.
- Mit csinálsz?- jött utána Heidi.
- Elmegyek!- jelentette ki Julie.
- De hisz részeg vagy, így nem mehetsz sehova!
- Nem te fogod meg mondani! Soha többet nem szólhatsz bele az életembe. Nem vagy többet a testvérem. Utállak!- üvöltözött újra.
- Annyira sajnálom, de ez csak egy egyszerű csók volt!
- Ez nem csak az volt! Tetszik neked?
- Azt hiszem igen!- válaszolt lehajtott fejjel Heidi.
- Hát nekem is! De te elrontottál mindent, mert ezek után már nem egyenlők az esélyeink.
- Lemondók róla, tiéd lehet! Csak bocsáss meg nekem!- kérlelte Heidi, most már ő is sírt.
- Soha többet nem tudok benned megbízni! Végeztem veled!- zárta le a témát Julie. Beszállt a kocsiba és kitolatott. Meglepően jól vezetett. Mindent jól látott, a reflexei is zavartalanul működtek. Csak a sötétség zavarta egy kicsit. Nem volt oda sose az éjszakai kocsikázásokért. De most ez se érdekelte. Minél messzebb akart kerülni Heiditől. Még soha sem csalódott ekkorát senkiben, pláne nem az ikertestvérében. Szörnyen érzete magát. Dühös volt. Mindenért csak Heidit okolta. Minden az ő hibája. Soha többet nem szól hozzá. Annyira belemerült dühös gondolataiba, hogy észre se vette, amikor áttért a szembejövő sávba. Már csak arra eszmélt fel, hogy egy kamion eszeveszettül dudál. Mire észbe kaphatott volna, az ütközés elkerülhetetlen volt. Utolsó másodpercében csak azt suttogta, hogy: „Sajnálom Heidi!” A sötétség villám gyorsan nyelte el.
Heidi sírva rogyott le a garázsban. Mindent elrontott. Julienak igaza volt. Ezt sose tudja helyre hozni. Pár percig csendben sírt a helységben. Majd Josh nyitott be.
- Itt maradjak veled?- kérdezte suttogva, miközben lehajolt Heidi mellé.
- Erre semmi szükség. Menj csak haza! Megvárom, amíg Julie haza jön.
- Hát akkor, viszlát. Köszönöm a meghívást és sajnálom!- búcsúzott el. Fél perccel később Heidi hallotta csukódni az ajtót. A ház teljesen üres volt. A csend tapintható volt. Egyedül csak a lány halk zokogását lehetett hallani. Nem tudta pontosan hány órát ülhetett ott a sötétben, de a csengő rángatta vissza való világba. Biztos Josh az, gondolta. Nem akart kimenni ajtót nyitni. De amikor mát ötödszörre csengetnek, és kopogtatnak, ki kell menni. Vajon mi lehet ennyire fontos? Az ajtót kinyitva nagyon meglepődött, aztán azonnal pánikba is esett, mert két rendőr állt vele szemben. Azonnal Julie jutott az eszébe. Reménykedett benne, hogy nem esett semmi baja.
- Mi történt vele?- kérdezte köszönés nélkül a rendőröket. Már a pillantásukból tudta, hogy nagy a baj.
- Balesetet szenvedett! Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. – válaszolta sajnálkozva az egyik rendőr. Heidi először fel se fogta a mondat jelentését. Csak szavak villogtak az agyában: életveszély, kórház, baleset…
- Bekísérhetjük önt a kórházba?- kérdezte pár perc csend után a másik férfi. A lány nem tudott megszólalni ezért csak bólintott. Sokkos állapotban van. A szavak még mindig nem álltak össze egy teljes mondattá. De valahol az agya hátsó részében teljesen ép volt. Eszébe jutott az apja is, neki még nem is szóltak.
- Az apám tud már róla?- kérdezte elhaló hangon. Azt hitte, hogy ezt meg se hallották a rendőrök.
- Már a kórházban van. – válaszolta azonnal az egyik. A kórházban Heidi azonnal kiszúrta az apját. Ott ült egy kórterem előtt, teljesen megsemmisülve. Nagyon aggódott Julie miatt, de nem értette, hogy történhetett. Este még minden rendben volt Julie szerint. Most viszont itt ül és a lánya életéért aggódik. Szörnyű érzés fogta el. Ismerős volt ez az érzés, ezt érezte akkor is amikor elvesztette a feleségét is. Élete legszebb és egyben legtragikusabb napja volt az. Emlékszik az orvos minden szavára. Amikor kint várakozott a szülőszoba előtt az orvos rohant ki és élete legfontosabb kérdését tette fel neki. Az orvos szerint komplikációk léptek fel a szülés közben. Vagy az anyát mentik meg vagy az ikreket. Ezt a döntést bízták az apukára. A fejében azonnal megfogalmazódott a válasz. A feleségét akarja életben tudni. Nem akarja elveszíteni. Két óra múlva újra megjelent az orvos és szomorúan közölte, hogy már nem tudták megmenteni a feleségét. Az ikrek ekkor még eszébe se jutottak. Csak az foglalkoztatta, hogy a szerelme már nem él. Végül is kiderült, hogy a két lányt meg tudták még menteni. Egészségesen születtek, nincs velük semmi probléma. Abban a percben elfelejtette bánatát, amikor kezében foghatta lányait. Gyönyörűek voltak, de a szorító érzés hamar visszajött. És azóta ezzel kell élnie.
- Apa, jól vagy?- rántotta vissza a férfit lánya hangja. Még mindig a kórházban voltak a kórterem előtti székeknél. Senki se tudott semmit. Csak vártak és reménykedtek.
- Én teljesen! De mi történt? Miért ült autóba?- kérdezte kétségbeesetten lányát.
- Veszekedtünk, ő pedig nagyon megharagudott rám és elment otthonról.
- Ti sose veszekedtek! Mi történt?
- Én vagyok a hibás! Miattam történt minden!- fakadt sírva Heidi.
- Jaj, dehogy is! Nem a te hibád! Ez baleset volt!- próbálta vigasztalni lányát, miközben átölelte. Több órán át csak ültek és hallgattak. Senki se szólt semmit. Egyszer csak egy orvos lépett ki a szobából és egyenesen hozzájuk indult. Kísértetiesen hasonlított ahhoz a másik esethez. De az apa reménykedett benne, hogy ez nem olyan kimenetelű lesz.
- Jó estét! Dr. Hendelsson vagyok! Önök Ms. Miller hozzátartozói?
- Igen! Doktor úr mi baja? Jól van már?- zúdította rá a kérdéseket az apa. Reményei szerint, ha ezekre választ kap, akkor a régi eset nem ismétlődhet meg.
- Az állapota még mindig súlyos, de biztatóak a leletei. Sajnos több belső szerve is megrongálódott. A felépülése érdekében mesterséges komában tartjuk. Így a legjobb neki. Ennél többet csak holnap tudok mondani, amikor a kritikus időszakon túl lesz.
- Bemehetünk hozzá?- kérdezte suttogva Heidi.
- Ma már nem! De holnap a látogatási idő alatt bemehetnek hozzá!
- Köszönjük szépen! Mindent!- rázott kezet a doktorral az apa.
- Azt javaslom, hogy menjenek haza pihenni. Holnap sokkal jobb lesz kipihenve.
- Rendben!- mondta a férfi és már el is indult kifelé. Heidi viszont nem követte, csak állt a folyóson és teremajtóra bámult.
- Gyere haza kicsim! Neked is pihenned kell. – karolta át lányát és kivezette a kórházból. Haza érve senki nem szólt a másikhoz, csak bementek a szobájukba. Heidi nem tudott aludni. Állandóan a veszekedésük vízhangzott a fejében. Hogy tehetett ilyet a saját testvérével? Julie mindig is érzékenyebb volt nála. Tudhatta volna jól, hogy neki ez a hülye szabály sokat jelent. Neki viszont nem és egyszerű volt megszegni. Mekkora butaságot tett. Ott kezdődött az egész, hogy ha nem akarta volna áthívni Josht, akkor most minden rendben lenne. Mindenki boldog lenne. Reggelig le se hunyta a szemét. 7 körül kikelt az ágyból, felöltözött és lement a konyhába. Apja már ott volt, kezében egy nagy bögre kávéval. Szóval ő se aludt valami sokat.
- Reggeli után bemegyek a kórházba. Jössz te is?
- Igen apa! Én is szeretném látni! Szerinted, felépül?- kérdezte. Ez a kérdés foglalkoztatja a legjobban. Mi lesz, ha nem? És ha Julie meg…? Még magában se merte kimondani.
- Julie nagyon erős lány! Ebből is felépül. Neki ez nem jelenthet gondot.
- Remélem!- mondta a lány és a könnyek akaratlanul is kicsordultak. Reggeli után azonnal elindultak a kórházba. A kórteremhez érve pont a tegnap éjszakai orvossal találkoztak össze.
- Jó reggelt! Sajnálom, de nem szolgálhatok jó hírrel. Julie mája leállt. És ma reggel egyszer már újra kellett éleszteni. Nem akarom önöket áltatni, Julienak kevés esélye van, hogy megélje a jövő hetet. Nagyon sajnálom. Persze minden tőlem telhetőt megteszek a gyógyulásáért.
- Köszönöm, hogy őszinte volt velünk!- mondta hálásan az apa. Legalább most már tudnak mindent. Julie haldoklik, de még lehet esélye a gyógyulásra.
- Most bemehetnek hozzá, de még mindig altatjuk. – mondta az orvos, azzal már el is indult a nővérpult felé. Apa és lánya kézen fogva léptek be a szobába, ahol Julie feküdt gépekre kötve. Szörnyű látvány volt. Mindenhol kötés borította, a jobb lába eltört és az arcát egy csúnya vágás szelte ketté. Heidi a látványtól rosszul lett. Ő ezt nem fogja bírni. Erre nem képes. Becsukta a szemét és maga elé képzelte ikertestvérét, még amikor ép volt az egész teste. Gyönyörű volt. Heidi mindig is úgy látta, hogy Julie sokkal szebb nála még az iker dolog ellenére is. A haja sokkal lágyabb esésű volt. Szemei sokkal fényesebbek. Büszke volt rá, hogy Juliet a testvérének tudhatta. Kár, hogy ezt már Julie nem hallhatja. Két órán át csak csendben ültek az ágy körül. A gépek csipogása hallatszódott csak. Julie egyenletes szívverése. Heidi el se tudta képzelni, hogy egyszer ez az egyenletes dobogás megszűnhet létezni. Ezt nem tudná feldolgozni. Julie nem halhat meg. Nélküle nem világ a világ.
- Kicsim, nekem be kell mennem a céghez elintézni valamit. És ha már ott vagyok, akkor kérek szabadságot is. Minden időmet Julieval szeretném tölteni. – magyarázta az apa miközben felállt és elindult az ajtó felé.
- Én bent maradok vele!- jelentette ki Heidi. Nem akar elmozdulni Julie mellől, amíg a lány jobban nem lesz. Ha kell, ideköltözik a kórházba, de nem hagyhatja magára. Most nem! Egész délelőtt csendben ült és nézte a fekvő lányt. Annyira békésnek tűnt, mintha csak aludna. De Heidi tudta jól, hogy nincs semmi se rendbe. Egyszer-kétszer bejött egy nővér és kicserélte az infúziót, de azon kívül egyedül voltak. Kora délután kopogtattak az ajtón. És Heidi amikor kinyitotta az ajtót Josh-val találta magát szembe.
- Szia! Én csak hallottam a balesetről és gondoltam meglátogatom Juliet. Neked meg el szeretném mondani, hogy mennyire sajnálom a tegnapi esetet. Én nem akartam. Annyira rosszul érzem magam miatta. – vallotta be lehajtott fejjel a fiú.
- Nem a te hibád volt! Az egész az én hibám. Megesküdtem, de megszegtem. Most ez lett a büntetésem. Az égiek nagyon is jól tudták, hogy Julie szenvedése nekem a legnagyobb büntetés.
- Ne így állj hozzá! Meg fog gyógyulni!
- Reménykedek benne!
- Én nem is zavarok tovább. Csak még egy kéréssel fordulnék feléd.
- Mi lenne az?- kérdezte kíváncsian Heidi.
- Ma jön a mennyasszonyom Floridából. Meg szeretnélek kérni rá, hogy a tegnapi incidensről ne nagyon beszélj neki. Megtennéd ezt nekem?
- Mennyasszony?- kérdezte megdöbbenve.
- Igen! Együtt vettük a hazát, csak neki még volt egy kis elintézni valója. Most repül csak utánam. – magyarázta közömbösen Josh.
- Persze! Nem szólok egy szót sem!- biztosította kábultan a lány. Azt akarta, hogy tűnjön el a srác. Mindenről ő tehet. A semmiért veszekedtek Julieval, hiszen mennyasszonya van. Ezt nem hiszi el. Ilyen nem létezik! Ez csak egy rossz tréfa lehet. A Sors játszadozik vele! Ebben most már egészen biztos volt. Délután pontosan fél háromkor a műszerek elkezdtek sikítozni. Heidi ijedten rohant ki a nővérért. Visszaérve a szobába a műszerek már csak sípoltak. Az orvos és az odagyűlt nővérek hihetetlen precizitással kezelték a helyzetet. Azonnal újra élesztették Juliet. Vagy is csak próbálták. Fél órán keresztül élesztgették, de semmi változás. Julie elment. Végleg! És ezt Heidi nagyon is jól tudta. Legbelül sikoltozott, őrjöngött, de ezt kívülről nem halhatta senki. Az emberek csak egy megtört lányt láttak, aki teljes sokkban nézi végig testvére halálát. Pár perc múlva az orvos szomorúan lépett ki a teremből. Őt is megviselte az esett. Látta egész nap, hogy Heidi el se mozdul az ágy mellől. Nagyon reménykedett a lány életérét, de orvosi szemmel nem sokat jósolt neki. És ez be is igazolódott. Heidi egyedül ült az ágy mellett, ahol halott ikertestvére feküdt. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörtént. A Sors kiszámíthatatlan, de akkor se érdemelték ezt. Egyikőjük se. Végül is a Sors elnyerte a jutalmat. Ő nyert. Ha csak, Heidi meg nem változtatja történetet. Már tudta mit kell tennie. Remegő kézzel nyúlt az ollóért, amit a nővér hagyott ott, amikor kibontotta Julie kötéseit. Pár percig még szorongatta az éles tárgyad, de aztán egy mély sebet ejtett a csuklóján. A biztonság kedvéért még a másik kezén is felvágta az erét. Nem érzett semmit. Csak hatalmas veszteséget az elvesztett testvére miatt. Nem akarta tovább érezni a kínt. Ezért is választotta ezt a megoldást. Primitív dolog, de rövid az idő. Hamarosan befut az apja is, akit már biztos értesítettek egyik lánya haláláról. Szegény apa- gondolta Heidi. Julie halála miatt jön be, és engem is halva talál. Ez viszont nem változtat semmin. Nem hagyhatja, hogy a Sors nyerje ezt a játszmát. Kezdett émelyegni, forgott vele a világ. Lenézett a ruhájára, ami már tiszta vér volt. És a padlót is beterítette a piros, ragacsos anyag. Ez az ő vére? Tényleg ennyi vére lett volna? Ez hihetetlen. Hiányzott neki Julie. Újra akarta hallani a hangját, érezni ölelését. De ezt már nem tudta visszahozni, a távolságot viszont csökkentheti kettőjük között. Tántorogva lépet oda az ágy mellé. Hangtalanul feküdt fel ikertestvére mellé.
- Mindjárt találkozunk! Várj ám meg!- mondta a halott Julienak nevetve. Pedig semmi nevetni való nem volt ebben a napban. Ez volt élete legrosszabb napja. És egyben élete legutolsó napja is.
- Annyira szeretlek! Tudom, hogy eddig nem mondtam, de nagyon büszke vagyok Rád! Örülök, hogy te vagy a testvérem. Mindig azt mondtam, hogy te vagy a húgom, de valójában mindig is te voltál az érettebb. Okos, szép lány vagy még most is. Fel sem érhetek hozzád! Kérlek, bocsáss meg! Nem akartam megszegni az ígéretemet. Tudom, hogy neked ez nagyon sokat jelentett. Én viszont semmibe vettem, téged is semmibe vettelek. Sajnálom! Julie, nagyon sajnálom! Remélem, találkozunk még a túl oldalon. A bocsánatodért könyörgök! A tanulságot is levontam az esetből. Sose nyomulj a szomszéd srácra, mert rosszul jársz! Képzeld! Mennyasszonya van a kis szemétnek! És, hogy flörtölt velünk! Neked lett volna igazad, nem érte meg! Mindig neked van igazad! Most már tudom, és ezentúl hallgatok is Rád! Szeretlek Nővérkém!- suttogta. A következő másodpercben leállt Heidi szíve is. Elvérzett Julie mellet. De vigasztalta a tudat, hogy egy másik életben még találkoznak!
Vége
