Kérésre!

Ezt a részt a régi, de annál kedvesebb barátaimról szól. Sokat gondolkodtam rajta, hogy kezdjek neki. Arra az elhatározásra jutottam, hogy a számomra fontos emberek közül csak pár személyt emelek ki. Ezt viszont mindig külön fejezetként tálalom. Ezt az ötletet az egyik „alapanyagom” fejéből pattant ki. Olvasta az oldalt és könyörögve kérte, hogy róla is emlékezzek meg. És mivel iszonyatosan jó szívem van, ezért teljesítem a kérését. Hát tessék Baba! Az első sorok rólad szólnak majd!
Az első áldozat tehát nem mást, mint Kriszti. Már az oviban ismertük egymást. Azután még 8 éven át boldogítottuk egymást. Kezdetben nem voltunk azok a kimondottan jó barátnők, sőt! Sokat veszekedtünk, a baráti társaságunk is merőben eltért egymástól. Viszont a kézilabdában mindig egymásra találtunk. Ő volt a mester és pedig a kis béna segéd. Sokat tanulhattam tőle. Bár sokszor esett meg az is, hogy meccs közben ordibáltuk le egymás fejét. De hát ettől volt érdekes a játék! A mélyebb kapcsolat 7.-ben kezdett kialakulni közöttünk. Én ezt annak tudnám be, hogy kifogytak mellőle az igaz barátok. Volt egy időszak, amikor teljesen maga alatt volt. Talán ennek köszönhetjük, hogy még most is jó barátok vagyunk. Egyre többet beszélgettünk. Kialakult közöttünk az életre szóló barátság köteléke. 8. évben már jó barátokként kezeltük egymást. Az év során azokat a napokat szeretem a legjobban, amikor megkért, hogy meséljek neki a Twilight sagából. Örömmel ültem mellé és fogtam bele a mesélésbe minden áldott nap. És úgy vettem észre, hogy neki is tetszettek a rögtönzött előadásaim. Ha még se akkor bocsi utólag is. Kitűntek még az edzés utáni séták is. A humorizálás és a röhögő görcsök elkerülhetetlenek voltak. Egy ilyen alkalmat emelnék ki! Hazafelé tartottunk és mit mindig most is valamelyik hülyeségemen nevettünk. Egy biciklis ment el mellettünk, mire Kriszti hangosan megjegyzi, hogy nézd, ott megy egy traktor. Ez a kijelentés már nekem is sok volt. Hangos nevetésbe törtünk ki mindketten. Bár semmi értelme nem volt a mondandójának mi mégis könnyesre nevettük magunkat. Vesztünkre pár perc múlva egy traktor döcögött el mellettünk. Nem hagyhattam, hogy a hangulat alább hagyjon, ezért eleresztettem egy másik sík hülyeséget. Nézd, ott meg egy biciklis megy!- kiáltottam hangosan. Hazáig nevettünk rajta. Még máig se tudom mi volt olyan vicces azon a délutánon. De az biztos, hogy sose feledem el.
Büszke vagyok arra, hogy az én lökött még is annyira szeretett barátnőm ilyen sokra vitte a kézilabdában. Komolyan! Görbicz Anita elbújhat mögötte. XD
De inkább nem dicsérem annyit, mert még elszáll és nagyképű lesz. Annak viszont örülök, hogy a mai napig kikéri a véleményem egyes témákban. Nem számolva azzal a veszéllyel, hogy az én tanácsaim semmit se érnek. Szeretném megköszönni neki, hogy kockáztat. Nagyon sokat tanított nekem és én is adtam át neki valamit. (Vagy is csak remélem) Köszönöm továbbá, hogy egy ilyen jó barátra leltem benne. Egy tanácsot ezért még a végére bedobok. Ne hallgass másokra, csak egyes-egyedül a szívedre és akkor biztos, hogy helyesen fogsz dönteni! Akkor is te vagy a világ legjobb játékosa, hülye aki mást mond! Szeretlek Kriszti.

Ez a hét egy kicsit kiesett!!XD

Nem 2010. 02. 04. Helyette inkább 2010. 02. 06. (de ez mellékes)


Hello mindenkinek!

Nagyon örülök a visszajelzéseknek az előző fejezettel kapcsolatban. Azt volt a célom, hogy kifejezzem a hálámat a számomra fontos embereknek. És a visszajelzések nagyon jó érzést kelltetek bennem. Köszönöm szépen őket.

Ma kivételesen nem a szobámban szenvedek. „Kimenőt” kaptam az ősöktől. Kedvenc helyemre menekültem, ami nem más, mint Kölesd Zsámbék utcája. Itt töltöttem életem legszebb nyarait. A nagyszüleimmel és a dédmamámmal. A dédiről csak annyit, hogy ő a világ legjobb kártyása. Tőle tanultam mindent. És nála jobban senki sem tud mesélni. Nem is tudnám megszámolni az átvirrasztott éjszakákat, amiket azzal töltöttünk, hogy nekem mesélt a háborúról és az életéről. A hosszú távú memóriája nagyszerű. (A rövidtávú már nem annyira!)

A Mamám egy külön egyéniség, ő másképpen látja a világot, mint a legtöbb ember. Ő a példaképem is, hiszen bármi baj van, hozzá fordulhatok bizalommal, mindig csak a szépet látja az emberekben. Mindig mosolyog, és szeretettel fogad, ha jó napja van, ha nem. Az ételeit a világörökségbe kellene venni. Sokkal többet érnek, mint a legjobb séfek tízfogásos szuper kajái. Mindenki tudja a családban, ha ünnep van, akkor irány a Zsámbék utca. Minden karácsonyt, minden húsvétot ott töltünk. Ilyenkor összegyűlik az egész család, és egy jót beszélgetünk valamit eszünk.
Nagyon jó humora van, sokat nevetünk. Talán tőle örököltem, azt a képességemet, hogy mindenen tudok nevetni. Mindig a dolgok derűs oldalát látja. A kézimunkái egyszerűen gyönyörűek. Engem is próbált tanítgatni, nem sok sikerrel. Nekem ez nem ment, sok nyugalom és csend kell hozzá. Mindenki tudja, hogy én az egyiket se tudom sokáig kibírni.

A Papám az egész életét végig dolgozta, és még most se tud megülni a seggén. Mindig valamivel ügyködik. Ő a legkedvesebb papa az egész világon. Neki is vannak rekord dolgai. Például ő tud a leghangosabban horkolni. Párszor megtapasztalhattam már! XD

Ez a fejezet nem arról szól, hogy a családomat akarom fényezni. Nem, egyáltalán nem. Csak le szeretném írni mit érzek. És én most ebben a pillanatban ezt érzem. Nem az volt a célom, hogy más nagyszüleit lealacsonyítsam. Mindenkinek a szerettei a legjobbak. És ez így is lesz, míg világ a világ.
Most össze szeretném tömöríteni a napjaimat. Egy egész hét történését szeretném leírni.
Először is a szerdával kezdeném. Ennek az oka az, hogy csak erre a napra emlékszem tisztán, ja és még a mai napra. De kezdem a szerdával! Talán nekem nem olyan rossz a rövidtávú memóriám, mint a dédinek!!XD
Szerdai nap lett volna a legjobb nap a héten, ha…
Nem rontotta volna el egy csúnya kémia verseny. De ezen is túl tettem magam, hiszen nem lehet annyira vészes! Vagy mégis? Nagyon lebecsültem a feladat készítő brigádot. Ez szörnyű volt ez a verseny. Két órán át kellett volna felette ülnöm és okosan néznem a lapra. De én már az első fél órában meguntam. Inkább a délután első felén gondolkodtam. Kaja után elmentünk egy könyvtárba. Ja igen a főszereplők most Betti, Én és Klári! Ütős hármas? Szerintem igen. Na visszatérve a témához! A könyvtárba Betti barátnőnket kísértük el. Beérve Klári azzal a kijelentéssel botránkoztatott meg minket, hogy: „Úgy elolvasnék most egy Barbie újságot!”
Na itt kezdődtek a gondok. Ez után nem volt megállás a hülyeségek terén. A következő úti célunk a posta volt. Nagy nehezen találtunk csak oda, mert mindig meg kellett állni, röhögni. De végre megérkeztünk. A nevetést még az épületben se tudtuk abba hagyni. Az én levelemet kellett volna feladnom, de nekem nem volt annyi erőm, ezért megkértem Bettit, hogy adja fel helyettem. Miközben várakoztunk barátnőnkre, az újságokat nézegettünk, hátha találunk Klárinak egy Barbie-sat! De nem jártunk sikerrel, arra viszont rájöttünk, hogy képes vagyok felismerni már messziről Robert Pattinson a hajáról. Egy kis kép volt róla egy jelentéktelen újságon a leghátsó sorban. Az én szemem viszont azonnal kiszúrta. Ehhez bezzeg van tehetségem! Ekkor találtam rá a számomra legfontosabb újságra! Egy New Moon-os poszter könyvre. Semmi pénzért nem hagyhattam ott, nekem azt meg kellett vennem. Bármi áron. Ez a sóher banda persze rendesen megkérte az árát. De mint írtam már, nekem mindent megért ez az újság. Ezáltal sajnos még többet kellett várakoznunk a postán. Aminek az lett az eredménye, hogy én, mint a főzseni észre vettem, hogy nincs meg az órám. Örült iramban kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hol hagytam el. De végül arra jutottam, hogy biztos bent van valamelyik zsebemben. Témát váltottam. Hirtelen mit veszek észre a másik csuklómon, hát igen, eltaláltátok! Az órámat. Betti és Klári megállapította, hogy nem vagyok százas, de könyörgöm ez rossz duma. Ezt már rég tudtuk, nem mondtak újat. Csajok ez után mást kell kitalálnotok!!
A postán tett látogatásunk során még megtudtuk, hogy Klári egy mese világban él, oda van a pici hercegnős cuccokért. És még én nem vagyok százas. Na de mind egy. Úgy szeretjük Klárit, ahogy van. A csetlésein, botlásain pedig jókat mulatunk. Köszönjük Emese..ööö.. vagy is Klári! Mikor befejeztük felfedező utunkat a levelek és bélyegek világában elindultunk valami ajándékot keresni Betti egyik ISMERŐSÉNEK Egy fura nevű boltba mentünk, aminek nem írom le a nevét, mert akkor reklámozom azt a bizonyos boltot. Na szóval, bementünk a korzóba – hoppá ez kicsúszott, bocsika – és egy csomó hülyeséget találtunk. (csak olyat nem, ami nekünk kellett volna!) Betti megosztotta velünk azt az érdekességet, hogy nyalókában nem csak kakas van, hanem pénisz is! Köszönjük ezt a lenyűgöző beszámolót. Most életem végéig ezt fogom keresni! Addig nem nyugszok, amíg nem lesz egy péniszes nyalókám. Esküszöm! Na de a viccet félre téve, amikor végeztünk a korzóban (a francba megint kicsúszott) elindultunk vissza a suliba, hogy megírjuk a világ legnehezebb kémia feladatát.
Felszabadultan léptem ki a suliból és reménykedtem, hogy a kémia tanárom nem nézi meg a lapomat. Mert akkor biztos a megsemmisülés. Nekem akkor lőttek.

Befejeztem ezt a hetet is! Sajnálattal közlöm, hogy csak a szerdai napra emlékszem, a többi kiesett. Talán tanultam valamit a déditől! XD
Egy kéréssel szeretnék búcsúzni! Aki elolvassa a blogot, az szíveskedjen írni pár szót a Chatbe. Azt azért hoztam létre, hogy tudja, ki jár-kel az oldalon. Legyetek szívesek a kérésemet figyelembe venni!
Előre is köszönöm! Jó éjt mindenkinek! (még annak is aki nem este olvasta a fejezetet!)

UI.: Holnap reményeim szerint felkerül a regény második fejezete!