Kérésre!

Ezt a részt a régi, de annál kedvesebb barátaimról szól. Sokat gondolkodtam rajta, hogy kezdjek neki. Arra az elhatározásra jutottam, hogy a számomra fontos emberek közül csak pár személyt emelek ki. Ezt viszont mindig külön fejezetként tálalom. Ezt az ötletet az egyik „alapanyagom” fejéből pattant ki. Olvasta az oldalt és könyörögve kérte, hogy róla is emlékezzek meg. És mivel iszonyatosan jó szívem van, ezért teljesítem a kérését. Hát tessék Baba! Az első sorok rólad szólnak majd!
Az első áldozat tehát nem mást, mint Kriszti. Már az oviban ismertük egymást. Azután még 8 éven át boldogítottuk egymást. Kezdetben nem voltunk azok a kimondottan jó barátnők, sőt! Sokat veszekedtünk, a baráti társaságunk is merőben eltért egymástól. Viszont a kézilabdában mindig egymásra találtunk. Ő volt a mester és pedig a kis béna segéd. Sokat tanulhattam tőle. Bár sokszor esett meg az is, hogy meccs közben ordibáltuk le egymás fejét. De hát ettől volt érdekes a játék! A mélyebb kapcsolat 7.-ben kezdett kialakulni közöttünk. Én ezt annak tudnám be, hogy kifogytak mellőle az igaz barátok. Volt egy időszak, amikor teljesen maga alatt volt. Talán ennek köszönhetjük, hogy még most is jó barátok vagyunk. Egyre többet beszélgettünk. Kialakult közöttünk az életre szóló barátság köteléke. 8. évben már jó barátokként kezeltük egymást. Az év során azokat a napokat szeretem a legjobban, amikor megkért, hogy meséljek neki a Twilight sagából. Örömmel ültem mellé és fogtam bele a mesélésbe minden áldott nap. És úgy vettem észre, hogy neki is tetszettek a rögtönzött előadásaim. Ha még se akkor bocsi utólag is. Kitűntek még az edzés utáni séták is. A humorizálás és a röhögő görcsök elkerülhetetlenek voltak. Egy ilyen alkalmat emelnék ki! Hazafelé tartottunk és mit mindig most is valamelyik hülyeségemen nevettünk. Egy biciklis ment el mellettünk, mire Kriszti hangosan megjegyzi, hogy nézd, ott megy egy traktor. Ez a kijelentés már nekem is sok volt. Hangos nevetésbe törtünk ki mindketten. Bár semmi értelme nem volt a mondandójának mi mégis könnyesre nevettük magunkat. Vesztünkre pár perc múlva egy traktor döcögött el mellettünk. Nem hagyhattam, hogy a hangulat alább hagyjon, ezért eleresztettem egy másik sík hülyeséget. Nézd, ott meg egy biciklis megy!- kiáltottam hangosan. Hazáig nevettünk rajta. Még máig se tudom mi volt olyan vicces azon a délutánon. De az biztos, hogy sose feledem el.
Büszke vagyok arra, hogy az én lökött még is annyira szeretett barátnőm ilyen sokra vitte a kézilabdában. Komolyan! Görbicz Anita elbújhat mögötte. XD
De inkább nem dicsérem annyit, mert még elszáll és nagyképű lesz. Annak viszont örülök, hogy a mai napig kikéri a véleményem egyes témákban. Nem számolva azzal a veszéllyel, hogy az én tanácsaim semmit se érnek. Szeretném megköszönni neki, hogy kockáztat. Nagyon sokat tanított nekem és én is adtam át neki valamit. (Vagy is csak remélem) Köszönöm továbbá, hogy egy ilyen jó barátra leltem benne. Egy tanácsot ezért még a végére bedobok. Ne hallgass másokra, csak egyes-egyedül a szívedre és akkor biztos, hogy helyesen fogsz dönteni! Akkor is te vagy a világ legjobb játékosa, hülye aki mást mond! Szeretlek Kriszti.