Egy a millióból!

Kis Luca: Egy a millióból!




Reggel 7: 00

Csörgött az órám! Fel kellene kelni! Nincs kedvem, még is kell. Dolgozni kell mennem. Istenem, már is 7 óra lenne? Alig aludtam valamit. Az a tegnapi pezsgőzés – valamint borozgatás- nem volt valami jó ötlet. Azt se tudom, mikor keveredtem haza. Jézus! Teljesen másnapos vagyok! Hasogat a fejem! Atya ég, ez szörnyű. Na tessék. Ez szép. Egy céget vezetek nap, mint nap és egy kis iszogatás már meg is árt. Várjunk csak! Hiszen nem is keveset ittam. Laura és Betti volt a tettestárs. Ami azt jelenti, hogy fejenként lehajtottunk vagy 1,5 liter alkoholt. Az viszont már komoly fejadag. Lehet, felhívom a lányokat, hogy épségben haza értek-e. De előbb meg kell innom a reggeli kávé adagomat.



Csoszogva lépkedtem végig a folyosón, egészen a konyháig. Az egész házban csend volt, ami ebben a pillanatban nagyon jól esett. Kávékészítés közben hatalmasokat ásítottam. Így nem mehetek munkába! El fogok aludni a papírjaim felett, pedig ma kivételesen sok munkám van. A cél érdekében dupla adag kávét töltöttem ki a csészébe. Még mindig álmosan ballagtam át a kicsinyke nappalimba. Ahol egy érdekes, de leginkább rémisztő kép tárult a szemem elé. Egy szinte teljesen meztelen férfi feküdt a kanapémon. A takaró félig lecsúszott a hátsójáról, ami nem is nézett ki olyan rosszul. De az ijedség kerekedett felül, aminek az lett az eredménye, hogy kiejtettem a kezemből a csészémet. Az éltető kávé hatalmas foltot hagyott a gyönyörű tört fehér szőnyegemen. A zajra a férfi is ébredezni kezdett. De mit kereshet egy vad idegen a házamban? Azt hiszem egy-két részlet teljesen kiesett a tegnap estéről.

- Áh, jó reggelt kishölgy!- ült fel a kanapén az ismeretlen.

- Bocsánat az udvariatlanságom miatt, de ki a franc maga?- kérdeztem idegesen. Nem beszéltem hangosan, mert a fejem még mindig hasogatott.

- A pizzás fiú! De tegnap csak Apucinak hívtál bogárkám!- duruzsolta mézes mázosan az idegen. Akiről kiderült, hogy pizza futár. Kezdett derengeni, hogy a második üveg bor után pizzát rendeltünk. Ami azt jelenti, hogy a srácot is megtartottuk. Vagy visszajöhetett? És miért hívtam Apucinak? Ekkor estem csak igazán pánikba!

- De köztünk ugye nem történt semmi?- próbáltam puhatolózni „Apucinál”.

- Semmi komoly! Pedig én benne lettem volna, de te azt hajtogattad, hogy eleged van a férfiakból!- válaszolt kissé csalódottan. Hála Istennek! Már komolyan megijedtem.

- Ennek szívből örülök, de ha most nem sértem meg, akkor nekem munkába kell mennem.

- Persze, persze. Megyek már!- morogta, miközben összeszedte a szétdobált ruhadarabjait. Köszönés nélkül slisszolt ki a lakásból. Nem voltam kíváncsi a többi részletre. Miket tettem tegnap éjjel? Kirázott a hideg, ha csak a megmaradt emlékeim is eszembe jutottak. Ez volt az utolsó alkalom, hogy Betti- féle ünneplésen vettem részt. Ha vele bulizok, akkor abból mindig baj lesz! Vagy a rendőrségen kötünk ki, vagy éppen egy fogorvosi székben ébredünk fel. Nem is értem, hogy lehetünk barátok. Mi hárman teljesen különbözőek vagyunk. Laura a mindig megfontolt, okos pszichológus. Betti a vagány, nemtörődöm masszőr. És én pedig… Én mi is vagyok? Talán mondhatnám azt, hogy üzletasszony. Végül is egy üzletet vezetek. Egy társkereső cég feje vagyok! Ez csak jelent valami! Igen, jelent még pedig azt, hogy szeretnék segíteni a hozzám hasonló szerencsétlen embereknek. De kik is ők? Akik felnőtt korukban nem képesek érett, hosszú távú kapcsolatot kialakítani? Vagy csak elkeseredetten keresik az igazit? Esetleg csak unatkoznak? Mindegy mert az én és a cégem feladata, hogy ezeknek az embereknek segítséget nyújtsunk mindenben. Bármeddig elmegyek, hogy egy ügyfél megtalálja a szerelmet.

Ami az én helyzetemet nehezíti, hogy én is szingli vagyok! Így a szlogenünk is egy kicsit hamiskás. Egy A Millióból Társkereső Cég, ahol rátalál a szerelem! Na igen! Ez lehet, hogy így van, de engem nagy ívben elkerül a szerelem. Félreértés ne essék! Én ennek az állapotnak örülök, hiszen kinek kell férfi? Nekem ugyan nem. Egy életre elegem lett a férfiakból. A rengeteg csalódás és más egyéb szívtájéki gondok nagyban megváltoztatták a nézeteimet. A cég töretlen sikerei viszont javították a kedélyállapotomat. Egyes hírek szerint mi voltunk a legjobb társkereső a fővárosban. És ez nagyon nagy szó! Azt hiszem elértem az életcélomat. Segíteni akartam a hozzám hasonlóknak.

Zavarodottan lépkedtem az irodám ajtaja felé. Alig voltak rajtam kívül. De még is miért? Reggel fél kilenc és még jó formán üres az épület! Ennek utána kellett járnom. Elővettem a mobilt és már hívtam is a titkáromat, Bent. Az első csörgésre felvette.

- Szia Nóri cica! Elkéstem, de jó mentségem van! Lezárták az egyik hidat és most teljesen bedugult a rakpart. Ja és valószínűleg nem csak én kések, mert két kocsival utánam Em idegeskedik. Szerintem rákönyökölt a dudára, mert már vagy 5 perce hangoskodik itt mögöttem. – hadarta szokásához híven a túl buzgó asszisztens.

- Siessetek! Jól sejtem, hogy pár perc múlva besiet egy kliens?- kérdeztem gúnyosan. Fogadni mernék, hogy akkor lesznek vevők, amikor üres az iroda.

- Ami azt illeti, két perc múlva egy megbeszélése lenne Emnek. Át kell venned főnök, mert rajtunk kívül Anna van beavatva.

- Na nem! Zöldfülűekre nem bízok ügyet. Inkább akkor átveszem én! Milyen aktát pakoljak elő?- kérdeztem miközben beértem a biztonságot jelentő irodámba. A kellemes ibolyaszín teljesen körbe ölelt. A domináns lila mellett még sötétebb árnyalatok is helyet kaptak. A második otthonom volt ez az iroda. Sietve léptem az asztalomhoz és egy kerestem papírt, amire jegyzetelhetek.

- Horvát Lilla! Gazdag barbie! Vigyázz vele! Múltkor harapós kedvében volt a kicsike!

- Megpróbálom észben tartani, de most elmegyek dolgozni, mivel teljesen egyedül vagyok. Az alkalmazottaimat elnyelte a föld!- mondtam viccelődve.

- Te szegény lány!- nevetett jó kedvűen. Hát igen, van is oka a jó kedvre. Több órán át nem kell dolgoznia. Szerencsés!

- De ha már késel, akkor hozz nekem ebédet és egy nagy pohár kávét, mert állva alszok el!

- Jó volt a buli, mi? Tudtam én!- mondta mindent sejtetően. A hangjából kihallatszott, hogy mosolyog.

- Csak tedd, amit mondtam, vagy kirúglak!- parancsoltam neki nevetve.

- A fenyegetést minden héten eljátszod! Kezd unalmas lenni. – válaszolt. De erre már nem is reagáltam, hanem inkább kinyomtam. Bekapcsoltam a gépemet és már kerestem is a szükséges dokumentumot. Egy erőteljes kopogtatásra kaptam fel a fejemet.

- Tessék!- kiabáltam ki. Egy talpig barbie, szőke szépség lépett be az irodámba. Morcosan dobta hátra gyönyörű hajzuhatagát.

- Jó reggelt! Horvát Lilla vagyok!- nyújtott kezet.

- Üdvözlöm! Papp Nóra!- nyújtottam én is kezet.

- Nincs itt a titkára! Tudd róla?- a hangja túl magas volt. Talán még egy kicsit rá is játszott a nyávogásra. Tényleg nehéz lesz vele!

- Igen tudom! Dugóba került! Lassan megérkezik ő is! De kérem, foglaljon helyet!- mutattam az asztalom előtt álló 3 fotel egyikére.

- Én a későket azonnal kirúgnám!- válaszolt flegmán miközben elhelyezkedett a kényelmes ülőhelyen.

- Jó munkaerő és nem szándékozok tőle megválni. De talán rátérhetnénk az Ön problémájára! Miben segíthetek?- kérdeztem mézes-mázos hangon.

- Már több mint egy hete bejelentkeztem. Akkor is el kellett mondanom a kívánságomat!

- Hát akkor azonnal utána is nézek!- bólintottam rá és már kutattam is a mappájában. Rövid időn belül meg is találtam. A kliens a lánykérést szeretné elérni az áldozatnál. Hatalmas betűkkel a lap alján kiemelve volt: Minden áron!

- Ha jól értem, akkor Ön a kedvesét szeretné burkoltan rávenni a házasságra! Így van?

- Igen! Már lassan 4 éve együtt vagyunk! Szeretjük egymást és itt az ideje az esküvőnek.

- Rendben! Még ma délelőtt összeül a kreatív csoport, hogy kitaláljon egy nagyszerű tervet. Esetleg holnap ugyan ebben az időben is befáradna hozzám? Megbeszélnénk a részleteket!

- Ez természetes! De lenne egy kikötésem!- emelte fel csontos mutató ujját.

- Még pedig?

- Azt szeretném, ha Ön vezetné ez egész akciót. Ön lenne a főszereplő is, ha erre kerülne sor!

- Ez sajnos lehetetlen hölgyem! Én már jó ideje nem dolgozok az irodámon kívül.

- Ezzel teljesen tisztában vagyok! De én akkor is ragaszkodok ehhez a kikötéshez!

- Esetleg megtehetem!- mondtam fogcsikorgatva. Mégis mit képzel, hogy csak úgy rángathat?

- Ezt örömmel hallom! Befejeztük? Mert nekem még lenne egy fontos elintézni valóm!

- Hát persze, menjen csak! Akkor holnap ugyan itt!- emlékeztettem, miközben kezet fogtam vele.

- Itt leszek! További jó munkát!- mondta és már be is csukta maga után az ajtót.

Megkönnyebbültem, amikor az idegesítő, de jól fizető kliensem magamra hagyott. Pár perc nyugalmam még volt, de aztán Ben rontott be hozzám. Lihegve – mint, aki 3 háztömbnyit futott idáig – kezdett bele.

- Végre beértem! Lekéstem a Barbie-t?

- Igen, lekésted! Nehezebb lesz vele boldogulni, mint elsőre gondoltam!

- Én is ettől félek! Délre összehívtam a kreatív csoportot.

- Én is ott leszek! Én vezetem le!

- Te? Hiszen nem vállaltál már nagyon rég külső feladatot!- ámuldozott.

- De ezen most kivételesen én dolgozok!

- Rendben!

- Tudod mit? Hívd össze most azonnal a csapatot! Van egy jó ötletem!

- Már itt se vagyok!- szólt vissza az ajtóból. Szeretek Bennel dolgozni. Talpra esett és szemfüles. Precízen dolgozik és ugrik minden szavamra. A magánélete cseppet sem érdekel. Nekem akkor is megfelelne, ha nem lenne meleg. Egy homoszexuális is lehet jó asszisztens. A cégnél sose volt ebből probléma. Mindenki kedveli a másikat. Ritka dolog az ilyen, de én összetartó csapatot gyűjtöttem össze az évek során.

Elindultam a nagy ülésterem felé. A kiszűrődő zajokból ítélve a csapat nagy része ott volt már. Megfontolt és komoly arccal nyitottam be a terembe. A nagy kerek asztalt körül vevő székek nagy része már foglalt volt. Köszönés helyett csak biccentettem egyet. Pár perc várakozás után mindenki befutott és el is kezdhettem.

- Üdvözlök mindenkit! A mai feladatunk könnyű lesz, de nagy odafigyelés szükséges hozzá. A kliens kívánsága, hogy nyissuk fel az áldozat szemét: Ideje házasodni! Tehetős emberekről beszélünk, szóval semmi baki, különben a hírnevünknek annyi! A tervezést át is ugorhatjuk, mert a terv már meg van! Az akciót én vezetem a fontosság szempontjából. Térjünk inkább rá a részletekre! Az ügyfél kívánsága a házasság! A terv szerint én fogom alakítani a külföldről hazatérő legjobb barátnőt. Az esküvőmet szeretném megtartani ebben a csodás városban!- itt egyesek kuncogtak és mormogtak.

- Az esküvői szervezésbe a párt is bevonjuk, hogy a férfi kellő képen beleélje magát a dologba. És hát persze a szertartáson a csokrot is az ügyfél kapja. A többi viszont már rajta múlik. Mindenkinek megfelel?

- Tökéletes lesz!- tapsikolt a hátam mögött Ben.

- A csoportot, mint mindig most is külön bontom. Mindenki a saját részlegén dolgozik. Holnapra össze kell állítani az egész akciót. Az elejétől a végéig. Holnap 9-kor már az asztalomon legyenek a beszámolók! Péter, Petya és Zoli tiétek a technikai fele. Legyen mindenkivel rádiós kapcsolat! Végig hallani akarok mindenkit! Zsuzsi és Sára, tiétek a díszletek és a ruhák az esküvőn. Olivér a te feladatod a vendégek beszervezése. Mindegy, hogy kik azok, de normálisan legyenek felöltözve, és ne beszéljenek túl sokat. Éva, te a holnaputáni ebédet felügyeled! Kettesben leszek velük, de a kapcsolatot tartsátok az ügyféllel is. Minden mondatát rakd helyre! Ki lesz az anyakönyvvezető?

- Majd én!- állt fel a terem túlsó végében Anna. Kezdő! De ha ennyire szeretné!

- Jó!- bólintottam rá. Hallottam, ahogy Ben felsóhajt. Szerinte túl nagy szívem van, és ez visz majd a sírba!

- Már csak egy valami van hátra!- és ettől rettegtem. Hiszen már csak egy embernek nem adtam feladatot, na meg Bennek.

- Ki lesz a vőlegény?- mondta helyettem Ben.

- Majd én!- emelkedett fel a székéből Gábor. Hát ettől féltem! Gábor és én valaha együtt alapítottuk ezt a céget. Házasok voltunk. De aztán megcsalt, hazudott és végül elváltunk! Azóta nem tudom elfelejteni. Nem, hiszen az anyám minden hónapban elmondja, hogy mennyire hülye voltam, amiért olyan korán mentem férjhez. Gábort nem rúgtam ki a cégtől, csak egyszerűen elkerülöm. Ebben az esetben viszont ez lehetetlen.

- Biztos vagy benne?- kérdeztem kétségbeesetten.

- Teljesen!

- A megbeszélésnek vége!- mondtam miközben már kifelé lépdeltem az ajtón. Nem akartam Gáborral dolgozni. A sebek újra feltépődnek és nekem megint évekbe telik majd újra összeforrasztani.

- Hozzam a kávét és az ebédet?- futott utánam Ben.

- Nem kell! Most egyedül akarok lenni!

- Kislány! Nem muszáj vele lenni! Ez csak pár nap lenne! Ki fogod bírni!

- Ne most Ben! Erre nincs időm! Össze kell raknom a holnaputáni ebéd részleteit! Ne engedj be senkit az irodámban!- kértem és becsaptam magam mögött az ajtómat. A nagy csöndben vettem csak észre, hogy mennyire hasogat a fejem! Két perc múlva halk kopogtatás után Gábor lép be az ajtón. Tudtam, hogy benéz hozzám! Túl jól ismertem.

- Beszélhetnénk?

- Hát, ha nagyon muszáj!- feleltem morcosan. Közben a papírokat rendezgettem az asztalomon, mintha sok dolgom lenne. Lezseren huppant le a fotelbe velem szemben.

- Nehéz ez az egész számodra. Újra velem kell dolgoznod! Talán még a régi sebeket is feltépheti, de…

- Ne beszélj az én érzéseimről! Te nem tudhatsz semmit! Főleg nem a sebeimről, amit- valljuk be- te okoztál nekem.

- Mindketten hibásak vagyunk!

- Nem! Csak egyedül te vagy hibás, hiszen megcsaltál!

- Sose csaltalak meg!

- És még ennyi év után is a szemembe hazudsz? Undorodom tőled!

- Ez az egész megcsalás dolog csak hazugság! Te magad gyártottad ezt a mesét.

- Láttalak egy másik nővel! Nem csak mese, az a valóság volt!

- Még mindig ezzel a mesével élsz! Pedig ez a te képzelgésed, mert én sosem csaltalak meg! De te annyira elvakult voltál, és persze anyád is rátett egy lapáttal!

- Ne keverd bele anyámat! Te rontottál el mindent!- kiabáltam.

- Felejtsd már el ezt az ujjal mutogatást! Lépjünk a következő szintre és próbáljunk együtt dolgozni!

- Menj ki! Most azonnal hagyd el az irodámat!- fenyegetőztem halkan. És nagyon is tudta, hogy ennél a pontnál kell abbahagynia. Szó nélkül állt fel és sétált el az ajtóig.

- Ne zárkózz el előlem!- mondta búcsúzóul. Erre már tényleg dühbe gurultam.

- Kifelé!- kiabáltam hangosan és egy bögrét hajítottam utána, ami az asztalon állt eddig! Hát ez ironikus, mert pont tőle kaptam egyik karácsonyra. A tárgy hangos csattanással érte el az éppen becsukódó ajtómat. Tudtam jól, hogy ezt a veszekedést mindenki hallotta a folyóson, még se érdekelt! Sírva hajtottam le a fejemet az asztalra. Körülbelül fél óra múlva Ben lépteit hallottam meg az üvegszilánkok jóvoltából. Mögém lépett és a vállamra tette a kezeit.

- Jól vagy?

- Nem!- szipogtam még mindig lehajtott fejjel.

- Miért nem mész haza? Ma elég szar napod volt, nem ártana egy kis pihenés! Majd én tartom a frontot kisanyám!

- Köszönöm!- álltam fel és pakoltam el a cuccaimat! Sietve léptem ki az esőbe! Nagyszerű még esik is! Amíg elértem a kocsimig teljesen bőrig áztam! Haza érve egy forró fürdő után azonnal a párnák közé vetettem magam. Aznap fel se keltem többet. Reggel vidáman pattantam ki az ágyból! Sütött a nap, meleg volt és a madarak is csicseregtek. Semmi se ronthatja el a napomat! Egy kicsit késve értem be, de szerencsémre Lilla még nem volt ott! Fél óra múlva viszont újra az erőteljes kopogtatást hallottam.

- Szabad!- kiabáltam ki ismét!

- Jó napot!- lépet be Lilla.

- Üdvözlöm! Jó híreim vannak! Kész a forgatókönyv!

- Hallgatom!- ült le velem szembe.

- Holnap egy ebéden fogunk részt venni, ahol Ön bemutat a párjának, mint a rég nem látott külföldi barátnőt. Aki azért jött haza, hogy itt tartsa meg az esküvőjét. Már ezzel elültetjük a fejében az ötletet. Ezután, pedig gondoskodunk róla, hogy a terv teljesen kialakuljon nála.

- Részletesebben?

- Részt vesznek Önök is az esküvőn, sőt még az esküvői előkészületekben is segédkezhetnek. Na és természetesen a csokor is Önnél fog landolni!- magyaráztam mosolyogva.

- Nem is rossz! Nekem ez megfelel! Reménykedjünk benne, hogy a terv eredményes lesz!- mosolyodott el ő is.

- Az anyagiakat persze én állom! Minden költséget!- folytatta tovább.

- Ezt inkább hagyjuk a végére. A holnapi napról beszéljünk most!

- Rendben!

- A Lótusz Hotel éttermében fogunk eltölteni pár csodás órát. Én egy munkatársammal fogok megérkezni, akit majd a vőlegényemként fogok bemutatni. A hihető mese érdekében elmagyarázom az Ön és az én barátságunk lényegét. Még a kapcsolatuk előtt ismerkedtünk össze egy rendezvényen. Azóta nagyon szoros a barátságunk! De nekem sajnos ki kellett költöznöm két évvel ezelőtt külföldre. Ott ismertem meg a vőlegényemet, de természetesen Ön ezekről mind tud. Az állandó kapcsolattartás végig meg volt. Egy adott pillanatban Önnek el kell sietnie a recepcióra, és a társam elkíséri Önt. Én egyedül maradok a párjával és burkoltan ugyan, de a tudtára adom, mennyire jó dolog a házasság! Ezt követően mindenki boldogan távozik. – fejeztem be mosolyogva.

- És én honnét fogom tudni azt a pillanatot?- kérdezte zavarodottan.

- A kollegák folyton értesítik a fejleményekről. Egy kis micsoda lesz a fülében, ami továbbítja a dolgokat. A mondandóját egyes esetekben is mi alakítjuk ki. Kérem, hogy a fülében elhangzottakat ismételje majd meg.

- Rendben! Akkor holnap hányra?

- Jobb lenne, ha külön érkeznének, mert Önt még be kell drótoznunk előtte. Ezért a 11 óra lenne a megfelelő, míg párjának 12 órára kellene megérkeznie. Megoldható?

- Természetesen. Akkor, holnap 11-kor a Lótusz Hotelben találkozunk!- állt fel a fotelből.

- Tökéletes lesz, ezt garantálom!

- Remélem is! De mielőtt távozok, szeretnék kérni valamit!

- Mi lenne az?

- Tegeződhetnénk, hiszen holnaptól mindenképp úgy kell!

- Ebben igazad van!- válaszoltam mosolyogva.

- Na jó, ha azt megbeszéltük, akkor én már itt se vagyok! További jó munkát! Szia!

- Viszlát és kösz!- búcsúztam el. Utána már nyúltam is a telefonért.

- Ben? Hívd ide Gábort, kérlek!- mondtam bele a készülékbe.

- Máris!- válaszolt. Három perc múlva az említett lépet be az irodába.

- Beszélni akartál velem?- kérdezett rá a nyilvánvalóra!

- Igen! Holnap jelenésed van! A részleteket Bentől tudhatod meg!- zártam rövidre a témát.

- Ennyi volt?- kérdezte megdöbbenve.

- Miért mit vártál?- kérdeztem cinikusan.

- Hát nem is tudom! Talán egy „bocs, hogy tegnap ledobtalak bögrével” szöveget!

- Nem is találtalak el! Sajnos! De ne kezdjük, előröl, mert garantálom, hogy most pontosabb leszek!- fenyegettem meg.

- Szeretem, amikor fenyegetőzöl!- mondta nevetve. Nem bírtam tovább és felnéztem rá. A mosolya, mint mindig most is elvarázsolt. A régi szép időkre emlékeztetett. Bárcsak minden olyan lenne, mint régen! Egy könnycsepp gördült végig az arcomon.

- Szeretnék dolgozni! Kérlek, menj ki! Végeztünk a beszélgetéssel!- tereltem el a témát.

- Rendben!- mondta szomorúan és becsukta maga mögött az ajtót. Még hallottam, hogy Ben lázasan kezdi el mesélni neki a holnapi részleteket.



Másnap 11: 00

- Szia!- köszönt mosolyogva Lilla. Látszott rajta, hogy izgul. A Lótuszban ültünk a bárpultnál. A többiek szétszórtan lebzseltek az étteremben.

- Nem kell izgulni!- szorítottam meg a kezét.

- Megpróbálom!

- Most menj Emesével és készülj fel! Lassan itt az idő!- mondtam és intettem Em-nek, hogy jöhet. Miután kész lett egy négy személyes asztalhoz ültünk le. Gábor is csatlakozott és együtt vártunk a hiányzó személyre. Nem is késlekedett sokat. Háttal ültem az ajtónak, de a fülembe jelezték, hogy megérkezett. Türelmesen vártam. Amikor a szemben ülő Lilla szeme felragyogott, tudtam már, hogy itt van! Egy magas idegen lépet oda hozzá, nekem háttal. Egy gyors csókot váltottak, majd a férfi felém fordult. A felismerés szédületes volt. De ez nem lehet! A férfi nem más, mint Kornél a volt pasim. A kapcsolatunk nagyon zavaros volt, aminek végül is én vetettem véget. Azután kerültem össze Gáborral. Kornél arcán is megjelent a felismerés, de egy gyors fejrázással jeleztem, hogy ne említse meg. Gyorsan odaléptem elé és kezet nyújtottam felé.

- Hello! Papp Nóra! Ő pedig a vőlegényem, Gábor!- húztam magam mellé az említettet.

- Sziasztok! Tóth Kornél vagyok!- mutatkozott be ő is.

- Drágám! Nóra a külföldi barátnőm, akiről meséltem. Képzeld, ezen a hétvégén tartja az esküvőjét.

- Hát ez csodálatos! Gratulálok!- mosolygott.

- Köszönjük!- ölelt magához Gábor. El akartam menni innen. Nem akartam végig csinálni! Ebéd közben sokat beszélgettünk, és engem egyre jobban nyomasztott, hogy Kornél szerelmi életét kell hallgatnom. Jézus! Lehet, hogy féltékeny vagyok? De hiszen én hagytam ott! Ez teljesen örültség! Minél előbb el akartam menni, ezért beindítottam az akciót. A megbeszélt jelre, a pincérnek öltözött kolléga lépet oda az asztalunkhoz.

- Horvát Lillát keresi az édesanyja a hallban. – mondta unott hangon.

- Jaj, mit akarhat itt? Elnézéseteket kérem! Azonnal jövök!- mondta a jól betanult szöveget. Az asztal alatt titokban megrúgtam Gábor lábát, hogy térjen már észhez és lépjen le ő is. Vette az adást és bocsánatkérések közepette ment ki a mosdóba. Nem így volt megbeszélve, de lényegtelen. Feltétlenül beszélnem kell Kornéllal.

- Szóval menyasszony vagy?- kérdezte pár perc csönd után.

- Igen!- részben igazat mondtam, mert tényleg az voltam, valamikor.

- Miért mentél el? Reggel, amikor felkeltem te már nem voltál sehol csak egy papír volt a párnádon. „Bocs, de ez nem helyes!” Csak ennyit írtál rá. Miért?

- Mert tényleg nem volt helyes! Nem voltam felkészülve a házasságra!

- Megbeszélhettük volna! Tudod, te meddig kerestelek? Felhívtam anyukádat is! Minden követ megmozgattam érted! De mintha a föld nyelt volna el! Egyszerűen eltűntél!

- Tudok mindent! Anyunál voltam végig!

- Bárcsak tudtam volna! És az egyetemmel mi lett?

- Halasztottam egy évet!

- Egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Örüljek vagy sírjak?

- Nekem most sírni lenne kedvem!

- Hogy mehettél el úgy, hogy nem is búcsúztál el? Ennyire nem jelentettem neked semmit?

- Emlékszel az előtte eltöltött estére? Hányszor ismételgettem, hogy szeretlek! Te pedig azt mondtad, hogy megártottak a romantikus filmek! Hát nem! Én akkor búcsúzkodtam tőled. Nem aludtam egész éjjel, hanem akkor is a bocsánatodért könyörögtem a még el nem követett tettem miatt. Hajnal felé pedig csak azt szajkóztam, hogy szeretlek. Te pedig öntudatlanul is válaszoltál: „Én is!” Aztán reggel még utoljára megcsókoltalak és kisétáltam az életedből! Azt hittem, hogy örökre, de tévedtem!

- Nem is tudom, mit mondjak!- sóhajtott fel szomorúan.

- Meg tudsz nekem bocsátani?- kérdeztem és ezzel együtt eltört a mécses.

- Hát persze, hogy meg! Neked bármit. Ne sírj, kérlek!

- Annyira sajnálom!

- Szereted?- kérdezte komoly hangon.

- Gábort? Nem tudom, hogy már mit érzek!

- Akkor miért mész hozzá?- kérdezte zavartan.

- Mert talán nem akarok még egy hibát elkövetni!- és valóban. Régen tényleg ezzel az ürüggyel ringattam magam abba a mesébe, hogy szeretem Gábort. Vagy is nem! Én mindig is szerettem Gábort, de sosem akkora intenzitással, mint Kornélt. Valami mindig hiányzott.

- Így fogsz elkövetni egy hatalmas hibát!

- Nem! Ennek így kell lennie!- mondtam nyomatékosan és letöröltem a könnyeimet. Pont időben, mert a fülesemben kaptam a hírt, hogy Lilla visszafelé sétál az asztalhoz.

- Itt vagyok! Mit hagytam ki?- kérdezte vidáman. Kíváncsi lennék, ha tudná, akkor is ilyen boldog lenne!

- Csak az élet nagy talányairól beszélgettünk!- mondta Kornél.

- Nekünk viszont most már mennünk kell, ugye kicsim?- sétált oda Gábor is.

- Igen! Még sok dolgunk van az esküvőig!- álltam fel az asztaltól.

- Akkor még találkozunk!- búcsúztam el tőlük. Gáborral kéz a kézben lépkedtünk ki az étteremből. Vége a feladatunknak. Amikor kiértünk az utcára automatikusan engedtük el egymást és az ellenkező irányba indultunk el. A kocsimhoz érve hangos zokogásba kezdtem. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Még mindig szeretem Kornélt, mindig is szerettem. Lehet, hogy ezért ment tönkre a házasságom? Ki tudja! Megeshet! Hazaérve egy hatalmas bögre forró csokival ültem ki a teraszra. Sötétedésig kint is maradtam. Jó volt egy kicsit gondolkodni. Fontossági sorrendet állítottam fel. A legelső a cégem. Ezért nem kockáztathatok. Többet nem szabad egyedül maradnom Kornéllal. Az túl veszélyes lenne, mivel még mindig érzek iránta valamit. Éppen a mosogatóba helyeztem el a bögrémet, amikor kopogtak az ajtón. Vajon ki lehet az? Lehet, hogy Betti az!

- Gyere csak, nyitva van!- szóltam ki.

- Jó estét Nóra!- köszönt Kornél, amikor becsukta maga mögött az ajtót. Kezemben lévő tányér azonnal zuhanni kezdett a föld felé és hangos csattanással jelezte, hogy padlót fogott. Én viszont tátott szájjal álltam a szoba közepén. Teljesen ledermedtem. Még egy órája sincs, hogy megfogadtam, nem megyek Kornél közelébe. Bár ha kifogást keresnék, akkor azt mondanám, hogy ő jött és nem én! De ez nevetséges, a lényegen akkor se változtat.

- Mit keresel te itt?- kérdeztem mérgesen, amikor már kaptam rendesen levegőt.

- Csak beszélgetni jöttem, hiszen annyi éve nem találkoztunk!

- Nem szeretnék beszélgetni! Nekem ez nagyon nehéz! Kérlek, ne kínozz!

- Mindent meg akarok tudni rólad!- erősködött.

- Na jó! Gyere, üljünk le a nappaliban!- adtam meg magam. Az egész éjjelt végig beszélgettük. Hajnalban pedig olyat tettünk, amit nem kellett volna.

- Ebből nagy baj lesz!- mondtam vagy századszorra reggel, miközben bent feküdtünk az ágyban és egymást öleltük.

- Nem lesz semmi! Szökjünk el! Csak mi ketten!- ült fel.

- Micsoda? Nem, ezt nem tehetjük! Vőlegényem van, neked pedig ott van Lilla.

- Lilla csak egy pótlék volt, hosszú éveken át csak téged helyettesített.

- Ez nem igaz! Szereted őt és ő is szeret téged!

- A-a! Már több mint 2 hete folyamatosan megcsal!

- Az lehetetlen! De hiszen össze akar veled házasodni!- mondtam döbbenten.

- Csak a pénzem miatt van még velem!

- És miért nem dobtad még ki?

- Mondtam, hogy jó pótlék. De most, hogy az igazi fekszik itt mellettem, már nem kell a másolat. – mosolygott rám és megpuszilta az arcomat. Én is ugyan így éreztem. Nekem se kell más. Teljesen elfelejtettem Gábort is. Mintha nem is létezne. Csak én és Kornél! A cégről viszont nem tudtam lemondani. Az életem függ tőle. És a sorrend se változott, nekem a munkám az első.

- Sajnálom, de én nem akarok változtatni az életemen. A tegnap éjszaka csak egy botlás volt!

- Mi? Nem teheted meg újra velem!

- Én nem tettem semmit. Te jöttél el hozzám!

- Azért, mert azt hittem, hogy te is úgy érzel irántam!

- Rosszul hitted!- adtam meg a kegyelemdöfést. Legszívesebben szorosan öleltem volna, és a fülébe suttogtam volna, hogy szeretem, tiszta szívemből szeretem. De nem tehettem, mert akkor a munkám lesz semmivé.

- Ez az utolsó szavad?- kérdezte élesen. Válaszként csak bólintottam egyet, mire ő felpattant az ágyból. Pár perc múlva hangosan csukódott be az ajtó. Zokogva feküdtem vissza az ágyba.



3 nappal később

- Mikor lesznek készen a virágfüzérek?- kérdeztem ingerülten Emesét. Nem is tudom, miért teszem meg! Hiszen tudom a végeredményt! Kornél mindenképen el fogja hagyni Lillát. És jól teszi! A lány tényleg csak a pénze miatt van vele! Az lenne a legjobb, ha hagynám az egészet a francba. Nem játszadozunk itt az esküvői dolgokkal, hanem mindenki hazamegy.

- Állj!- kiabáltam el magam. Döntöttem! Mindenki megdermedt a teremben és felém fordult.

- Mindenki abbahagyja! Nem lesz esküvő!

- Micsoda?- kérdezte egyszerre Gábor és Lilla.

- Nincs értelme, hiszen Kornél nem fogja elvenni Lillát.

- Ezt honnét veszed?- sipította Lilla.

- Mert tudja, hogy megcsaltad!

- Jézusom!- mondta, és az arcát a tenyerébe temette.

- Akkor most mi lesz?- kérdezte az egyik munkás.

- Mindenki úgy hagy mindent, ahogy most van és elmennek haza. Majd valamikor máskor összepakolunk!- adtam ki az utasítást. Fél óra elteltével a terem teljesen üres volt. Már csak Gábor és Lilla ült egy asztalnál. Egyikük se szólt semmit csak maguk elé meredtek.

- Lilla? Jól vagy?- kérdeztem tőle kedvesen, pedig nem volt semmi okom rá. Vagy is egy apró okom lett volna, hiszen lefeküdtem a barátjával.

- Jól vagyok! Azt hiszem ideje haza menni!- és már fel is állt az asztaltól.

- A számlát persze kifizetem! Jó munkát végeztetek!- fordult vissza az ajtóból.

- És most mi lesz?- kérdezte egy kis idő után Gábor.

- Mi lenne? Hazamegyünk!

- Velünk mi lesz?

- Már rég nincs velünk semmi! Elváltunk! Törődj bele!

- Nem akarok beletörődni! Még mindig szeretlek Nóra! Nem akarlak elveszíteni!

- Most már tudom! De meg kell értened, hogy én sose szerettelek igazán! Csak egy jó döntést akartam hozni, és közben nem akartam megbántani senkit. Az egész házasságunk erről szólt! Nem akarok tovább így élni! Sajnálom!

- Ne is törjem magam?

- Nem szükséges!

- Hát jó! Akkor megpróbállak elfelejteni!

- Remélem sikerül! Az idő megold mindent!

- Igen! Ezért is szeretnék kilépni a cégtől! Egy kis friss levegő nem fog ártani! Utazgatok egy kicsit!

- Tedd azt! De tudd, hogy hiányozni fogsz!- öleltem át szorosan.

- Szeretlek!- búcsúzott el.

- Sok szerencsét!- mondtam és már el is tűnt a szemem elől. Még egy számomra fontos ember sétált ki az életemből. Lassacskán teljesen egyedül maradok! Még pár órát egyedül üldögéltem a teremben, de aztán egy ismerős hangot hallottam a hátam mögül.

- A francba, lekéstem az esküvőt?- kérdezte komoly hangon Kornél.

- Kornél?- fordultam felé. És tényleg ő volt ott!

- Még sose láttalak talpig fehérben!- mosolyodott el.

- Nem is fogsz! Lemondtam az egészet!

- Jól tetted!

- Áll még az ajánlatod?

- Velem akarsz jönni?

- Igen! Szeretlek, és nem akarok több hibát elkövetni!

- És mi lesz az Egy a Millióból céggel?

- Te tudsz róla?- kérdeztem döbbenten.

- Egy kicsit nyomoztam utánad! És persze Lilla miután hazajött elmondott mindent. Már nem vagyunk együtt!

- Átadom a főnökséget Gábornak! Nekem már nincs szükségem a cégre! Én már megtaláltam azt az egyet a millióból!- mosolyogtam vissza.

- Ezt örömmel hallom!- mondta és odalépett hozzám, hogy szorosan átöleljen. Boldogan bújtam hozzá. Aztán hevesen csókolva tapadt először a számra, az arcomra majd egyre lejjebb és lejjebb haladva, mire észbe kaptam már mindketten megszabadultunk a ruháinktól, és az egyik asztalon feküdtünk! Igen! Ez az igazi befejezés!



Vége!

Egy új történet

Hello mindenkinek! Mostanában elhanyagoltam ezt az oldalt! Nem volt kedvem a frissítéshez. Ma is csak egy kisebb történetemet szeretném felrakni, ami egy pályázatra íródott. Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését! 

Az új szomszéd

Írta: Kis Luca

Ma is a jól megszokott kedvenc számra ébredtek. És mint mindig most is Julie kelt fel előbb. Kettőjük közül ő az életvidámabb. Kipattanva az ágyból már szaladt is a fürdőbe. Mikor újra visszatért a szobába ikertestvére még mindig aludt. Mérgesen dobta felé egyik párnáját.

- Heidi! Kelj már fel! Elkésünk a suliból! Milyen gáz lenne, ha az első nap elkésnénk!

- Ébren vagyok! Mondtam már hugi, hogy ne dobálj a párnáddal, mert egyszer majd visszadobom és akkor…- a fenyegető hangnevet viszont enyhítette angyali nevetése.

- Nem szólíts huginak!- parancsolt rá nevetve Julie.

- 2 perccel megelőztelek! Ez jár nekem!

Pár perccel később már mindketten elkészültek és együtt indultak le a konyhába. Ahol már apjuk nagyban készítette a reggelit. Erre az egyre nagyon figyelt. A reggelit sose hagyhatják ki a lányok.

- Jó reggelt Napsugaraim! Jól aludtatok? Remélem készen álltok az utolsó gimnáziumi évetekre. – kérdezte tőlük kirobbanó jó kedvvel. Nem csak a lányoknak, hanem neki is fontos ez a nap. Ma fog eldőlni, hogy megkapja-e élete legjobb állását.

- Jó reggelt apa! Minden a legnagyobb rendben van!- közölték egyszerre az ikrek. Le se tagadhatták volna, hogy egypetéjű ikrek. Valójában rémisztően hasonlóak voltak. Hosszú, szőke haj, fehér bőr. Egyedül csak az öltözködésük tért el. Julie szerette a rikító, rövid ruhákat. Heidi viszont maradt a farmer nadrágnál és a sötét színeknél. Ebben az egyben nem értettek egyet. Minden másban teljes volt az egyet értés közöttük. És ezt mindenki tudta is a Miller ikrekről. Egy teljesen átlagos testvér pár sok baráttal körülvéve. Az egyetlen különleges dolog velük kapcsolatban, hogy édesanya nélkül nőttek fel. Henriett, a lányok születésekor halt meg. A nevelésben az apa mellett besegített még a nagymama is, akinek egy farmja van vidéken.

A reggeli további része csendben folyt. Mindenki a saját újságát olvasgatta evés közben.

- Sok sikert az interjúhoz! Este találkozunk. – búcsúzott el reggeli után Julie az apjától.

- Szorítok neked!- fűzte még hozzá Heidi is. De már indultak is kifelé.

- Vigyázzatok magatokra!- kiabált utánuk apjuk.

- Meglesz!- mondták egyszerre. Sokszor előfordul velük, hogy egyszerre mondanak valamit. Pedig sose beszélik meg előre. Egyáltalán nem hisznek az ikertelepátiában sem. A legegyszerűbb magyarázat, hogy annyira jól ismerik egymást. És kész. A kocsit, mint mindig Heidi vezeti, mert Julie túl bizonytalan a kormány mögött. Ő inkább élvezi az utat Heidi mellett. A suli csak 10 percre volt kocsival a házuktól. Amikor beértek a parkolóba már meg is pillantották legjobb barátnőjüket, Lizzyt. A lány egy gazdag házaspár örökbe fogadott gyereke. Ő a kis szemük fénye, de a Lizzy nagyon félénk és visszafogott.

- Sziasztok csajok!- köszöntötte őket szikrázó mosolyával. Az ikrek azonnal kiszúrták, hogy Lizzy bőre sokkal barnább a megszokottnál.

- Na ki vele! Hol voltatok nyaralni?- kérdezte Heidi köszönés gyanánt.

- Ó, csak leruccantunk Hawaiira!- legyintett a lány.

- Csak?- kérdezte Julie nevetve.

- Leruccantunk?- folytatta Heidi csodálkozva.

- Na jó! Ott töltöttük az egész nyarat. – vallotta be szégyenlősen. A lányok ezen jót mulattak, mivel arra emlékeztette őket, amikor valaki egy hazugságot vall be.

- Veletek mi volt? Hol voltatok?- terelte a témát Lizzy.

- Hát mi a nagyinál töltöttük a nyár nagy részét.

- Akkor ti se panaszkodhattok!- mondta nevetve barátnőjük.

- Nem bizony!- válaszolták egyszerre az ikrek. Idő közben elérkeztek a suli bejáratához. Út közben több ismerőssel is találkoztak, akik mosolyogva köszöntek oda a hármasnak.

- Na és hogy néz ki?- kérdezte Lizzy.

- Kicsoda?- kérdezték csodálkozva a lányok.

- Hát az új szomszéd!

- Van új szomszédod?- fogatozott tovább Julie. Nem értette barátnőjét.

- Nem nekem! Nektek!- felelte türelmetlenkedve.

- Van új szomszédunk?- ocsúdtak fel egyszerre mindketten.

- Igen! Múlt héten költözött be.

- Erről mi nem is tudtunk! Na jó talán azért, mert tegnap jöttünk haza.

- Pedig kár lenne kihagyni!- mondta mindent sejtetően Lizzy.

- Annyira jó?- döbbentek meg.

- Még annál is jobb!- mosolygott a lány.

- És miért csak most szólsz?- kérdezte mérgesen Heidi. Egy terv kezdett megfogalmazódni a fejében.

- Azt hittem már láttok!- magyarázkodott.

- Nem baj! Majd ma látjuk!

- Remélem is!- morogta durcásan Heidi. A nap további részét is az új szomszéd elemzésével töltötték. Az utolsó óra végét jelző csengőszó után azonnal haza mentek. A kocsifelhajtóhoz érve jobban szemügyre vették a szomszéd házat. Hatalmas szerencséjük volt mivel éppen az új srác nyírta a füvet a kertben. Félmeztelenül. Izzadt felsőteste csak úgy csillogott. Mind a két lány megigézve bámulta őt a kocsiból. Amikor a fiú észre vette lelkes közönségét nevetve intett neki oda. A lányok csak ekkor eszméltek fel és szálltak ki a kocsiból. Még mindig a látvány hatása alatt voltak, amikor oda sétáltak a kerítéshez. A fiú is szó nélkül sétált oda.

- Hello! Josh vagyok! Az új szomszéd!- mutatkozott be.

- Hello! Én Heidi vagyok!

- Én pedig Julie.

- Ha nem csal a szemem, akkor ti ikrek vagytok! Eltaláltam?- viccelődött a fiú.

- Igen! Azok vagyunk.

- Hát örülök, hogy megismerkedtünk, de nekem most dolgoznom kell!- indult volna vissza.

- Josh! Ha van kedved, akkor ma este átjöhetnél hozzánk! Egy ismerkedő estét rendezhetnék, vagyis rendezhetnénk, de csak ha te is benne vagy!- csapot le a kínálkozó alkalomra Heidi.

- Nagyon szívesen!

- Akkor nyolcra nálunk!

- Ott leszek!- mondta nevetve Josh, majd elindult vissza a házba.

- Ez meg mi volt?- kérdezte döbbenten Julie.

- Micsoda?- adta az ártatlant testvére. Egyikőjük se akart veszekedni.

- Rendezhetnék ismerkedős estét!- utánozta Julie nővére hangját.

- Most tényleg ezen akadtál ki? Véletlen nyelvbotlás volt!

- Nem, ez nem az volt! Te ezerrel ráhajtottál a gyerekre.

- És ha igen? Akkor mi van?- kérdezte indulatosan Heidi. Nem szerettek veszekedni, de ezt már egyikőjük se hagyhatta.

- Nem szeretném, ha megszegnéd a szabályokat.

- Az csak egy rakás hülyeség!- rázta a fejét Heidi.

- Eddig be tudtad tartani, most miért nem akarod?

- Ezek nem szabályok, csak ígéretek!

- És te csak így megszegnéd az ígéreteidet?

- Ez most nem számít! Bejön nekem a srác és kész. Meg akarom magamnak szerezni.

- És ha azt mondom, hogy én is megszerzem?- kérdezte kacéran Julie.

- Akkor azt mondom, hogy ez lehetetlen. Te nem vagy képes felszedni egy ilyen srácot.

- Na csak figyelj!- sziszegte mérgesen Julie, azzal beviharzott a házba. Heidi csak kis idő után követte. Elgondolkodott a dolgon és arra jutott, hogy nem éri meg veszekedni. Hisz csak egy srác. Egy gyönyörű, szexi, jóképű srác.

- Ne haragudj rám!- mondta lehajtott fejjel, amikor belépet közös szobájukba.

- Te nem haragudj!

- Szerintem ejtsük ezt a Josh témát. Hagyjuk a francba. Van nála jobb pasi is.

- Teljesen igazad van Heidi!- ölelte át testvérét. A leckeírás után elkezdtek készülni az estére. Nyolc előtt pár perccel kaptak egy hívást az apjuktól. Hogy ma csak késő este ér haza, mivel megkapta az állást, és ezért van pár elintézni valója.

- Hát ez nagyszerű. Akkor csak hárman leszünk este. - állapította meg csalódottan Julie.

- Beszéljük meg a szabályokat!- húzta le az egyik székre testvérét Heidi.

- Oké. Ez jó ötlet. Szerintem egyikünk se nyomuljon rá. Csak ismerkedjünk, beszélgessünk.

- Rendben. Akkor semmi csábítás. – vonta le a következtetést Heidi.

- Pontosan. – eközben megszólat a csengő is. Mindketten izgatottan igazították meg ruháikat, de amikor észre vették saját magukat, nagyot nevettek. Öntudatlanul is egymás ellen versenyeznek. Ami elég furcsa volt. Ők még sose versenyeztek egymással, mindig egyenlőnek tekintették egymást. Eddig a napig.

- Szia!- köszöntötték Josh a legszebb mosolyukkal.

- Sziasztok! Hoztam egy kis bort az ismerkedéshez!- emelt fel egy becsomagolt csomagot. A lányok nagy bánatára Josh eltekintett az ing nélküli öltözködéstől. Az este alkalmából felvette az újonnan vásárolt szatén ingjét. Szőke hajtincsei szabadon garázdálkodtak, kócos összhatásba sűrűsödve. A két lány számára Josh a kitűnő pasi címet érdemelte ki. De sajnos az egyezmény kötötte őket. Nincs nyomulás! A vacsora jó hangulatban telt el és a bor is rekordidő alatt fogyott el. A desszert elfogyasztása után a teraszra ültek ki, ahol előkerült még egy üveg bor. Amikor már ez is elfogyott a hangulat a tetőfokára hágott. A társalgás átment a kérdez, felelek játékká. Egyre többet tudtak meg a másikról, de az nem biztos, hogy holnap is emlékezni fognak rá. Fél 11 egy körül egy telefonhívás szakítottam meg a beszélgetést. Julie azonnal ugrott is. Sietve ment be a nappaliba. Az apjuk volt az, csak azért telefonált, hogy minden rendben van-e otthon. Julie vett egy mély levegőt mielőtt válaszolt volna. Nehezen forgott a nyelve az elfogyasztott bor után, de sikerrel győzte meg apját. Minden a lehető legnagyobb rendben van. Végezve a telefonbeszélgetéssel sietett vissza teraszra. Nem szeretett volna kihagyni egy percet se Josh-val való társalgásból. Amikor viszont kiért a teraszra megdöbbentő látvány fogadta. Heidi Josh ölében ül, és majd felfalják egymást. Tudomást se vettek Juliról addig, amíg a lány meg nem köszörülte a torkát.

- Mi a francot csináltok?- kérdezte haragosan. Heidi megszegte az egyezményt. A páros ijedten vált el egymástól. Heidi azonnal felfogta tettének súlyát.

- Én annyira sajnálom. Nem így akartam. – magyarázkodott. De ez feleslegesnek tűnt. Julie csak a fejét rázta, még most se hitte el az előbb látottakat.

- Julie! Te is, én is enyhén részegek vagyunk! Beszéljük meg ezt holnap józanul. – tanácsolta megnyugtatás képen Heidi.

- Nem! Ezen nincs mit megbeszélni!- üvöltötte Julie. Sírva szaladt be a házba. Onnét pedig ki a garázsba.

- Mit csinálsz?- jött utána Heidi.

- Elmegyek!- jelentette ki Julie.

- De hisz részeg vagy, így nem mehetsz sehova!

- Nem te fogod meg mondani! Soha többet nem szólhatsz bele az életembe. Nem vagy többet a testvérem. Utállak!- üvöltözött újra.

- Annyira sajnálom, de ez csak egy egyszerű csók volt!

- Ez nem csak az volt! Tetszik neked?

- Azt hiszem igen!- válaszolt lehajtott fejjel Heidi.

- Hát nekem is! De te elrontottál mindent, mert ezek után már nem egyenlők az esélyeink.

- Lemondók róla, tiéd lehet! Csak bocsáss meg nekem!- kérlelte Heidi, most már ő is sírt.

- Soha többet nem tudok benned megbízni! Végeztem veled!- zárta le a témát Julie. Beszállt a kocsiba és kitolatott. Meglepően jól vezetett. Mindent jól látott, a reflexei is zavartalanul működtek. Csak a sötétség zavarta egy kicsit. Nem volt oda sose az éjszakai kocsikázásokért. De most ez se érdekelte. Minél messzebb akart kerülni Heiditől. Még soha sem csalódott ekkorát senkiben, pláne nem az ikertestvérében. Szörnyen érzete magát. Dühös volt. Mindenért csak Heidit okolta. Minden az ő hibája. Soha többet nem szól hozzá. Annyira belemerült dühös gondolataiba, hogy észre se vette, amikor áttért a szembejövő sávba. Már csak arra eszmélt fel, hogy egy kamion eszeveszettül dudál. Mire észbe kaphatott volna, az ütközés elkerülhetetlen volt. Utolsó másodpercében csak azt suttogta, hogy: „Sajnálom Heidi!” A sötétség villám gyorsan nyelte el.

Heidi sírva rogyott le a garázsban. Mindent elrontott. Julienak igaza volt. Ezt sose tudja helyre hozni. Pár percig csendben sírt a helységben. Majd Josh nyitott be.

- Itt maradjak veled?- kérdezte suttogva, miközben lehajolt Heidi mellé.

- Erre semmi szükség. Menj csak haza! Megvárom, amíg Julie haza jön.

- Hát akkor, viszlát. Köszönöm a meghívást és sajnálom!- búcsúzott el. Fél perccel később Heidi hallotta csukódni az ajtót. A ház teljesen üres volt. A csend tapintható volt. Egyedül csak a lány halk zokogását lehetett hallani. Nem tudta pontosan hány órát ülhetett ott a sötétben, de a csengő rángatta vissza való világba. Biztos Josh az, gondolta. Nem akart kimenni ajtót nyitni. De amikor mát ötödszörre csengetnek, és kopogtatnak, ki kell menni. Vajon mi lehet ennyire fontos? Az ajtót kinyitva nagyon meglepődött, aztán azonnal pánikba is esett, mert két rendőr állt vele szemben. Azonnal Julie jutott az eszébe. Reménykedett benne, hogy nem esett semmi baja.

- Mi történt vele?- kérdezte köszönés nélkül a rendőröket. Már a pillantásukból tudta, hogy nagy a baj.

- Balesetet szenvedett! Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. – válaszolta sajnálkozva az egyik rendőr. Heidi először fel se fogta a mondat jelentését. Csak szavak villogtak az agyában: életveszély, kórház, baleset…

- Bekísérhetjük önt a kórházba?- kérdezte pár perc csend után a másik férfi. A lány nem tudott megszólalni ezért csak bólintott. Sokkos állapotban van. A szavak még mindig nem álltak össze egy teljes mondattá. De valahol az agya hátsó részében teljesen ép volt. Eszébe jutott az apja is, neki még nem is szóltak.

- Az apám tud már róla?- kérdezte elhaló hangon. Azt hitte, hogy ezt meg se hallották a rendőrök.

- Már a kórházban van. – válaszolta azonnal az egyik. A kórházban Heidi azonnal kiszúrta az apját. Ott ült egy kórterem előtt, teljesen megsemmisülve. Nagyon aggódott Julie miatt, de nem értette, hogy történhetett. Este még minden rendben volt Julie szerint. Most viszont itt ül és a lánya életéért aggódik. Szörnyű érzés fogta el. Ismerős volt ez az érzés, ezt érezte akkor is amikor elvesztette a feleségét is. Élete legszebb és egyben legtragikusabb napja volt az. Emlékszik az orvos minden szavára. Amikor kint várakozott a szülőszoba előtt az orvos rohant ki és élete legfontosabb kérdését tette fel neki. Az orvos szerint komplikációk léptek fel a szülés közben. Vagy az anyát mentik meg vagy az ikreket. Ezt a döntést bízták az apukára. A fejében azonnal megfogalmazódott a válasz. A feleségét akarja életben tudni. Nem akarja elveszíteni. Két óra múlva újra megjelent az orvos és szomorúan közölte, hogy már nem tudták megmenteni a feleségét. Az ikrek ekkor még eszébe se jutottak. Csak az foglalkoztatta, hogy a szerelme már nem él. Végül is kiderült, hogy a két lányt meg tudták még menteni. Egészségesen születtek, nincs velük semmi probléma. Abban a percben elfelejtette bánatát, amikor kezében foghatta lányait. Gyönyörűek voltak, de a szorító érzés hamar visszajött. És azóta ezzel kell élnie.

- Apa, jól vagy?- rántotta vissza a férfit lánya hangja. Még mindig a kórházban voltak a kórterem előtti székeknél. Senki se tudott semmit. Csak vártak és reménykedtek.

- Én teljesen! De mi történt? Miért ült autóba?- kérdezte kétségbeesetten lányát.

- Veszekedtünk, ő pedig nagyon megharagudott rám és elment otthonról.

- Ti sose veszekedtek! Mi történt?

- Én vagyok a hibás! Miattam történt minden!- fakadt sírva Heidi.

- Jaj, dehogy is! Nem a te hibád! Ez baleset volt!- próbálta vigasztalni lányát, miközben átölelte. Több órán át csak ültek és hallgattak. Senki se szólt semmit. Egyszer csak egy orvos lépett ki a szobából és egyenesen hozzájuk indult. Kísértetiesen hasonlított ahhoz a másik esethez. De az apa reménykedett benne, hogy ez nem olyan kimenetelű lesz.

- Jó estét! Dr. Hendelsson vagyok! Önök Ms. Miller hozzátartozói?

- Igen! Doktor úr mi baja? Jól van már?- zúdította rá a kérdéseket az apa. Reményei szerint, ha ezekre választ kap, akkor a régi eset nem ismétlődhet meg.

- Az állapota még mindig súlyos, de biztatóak a leletei. Sajnos több belső szerve is megrongálódott. A felépülése érdekében mesterséges komában tartjuk. Így a legjobb neki. Ennél többet csak holnap tudok mondani, amikor a kritikus időszakon túl lesz.

- Bemehetünk hozzá?- kérdezte suttogva Heidi.

- Ma már nem! De holnap a látogatási idő alatt bemehetnek hozzá!

- Köszönjük szépen! Mindent!- rázott kezet a doktorral az apa.

- Azt javaslom, hogy menjenek haza pihenni. Holnap sokkal jobb lesz kipihenve.

- Rendben!- mondta a férfi és már el is indult kifelé. Heidi viszont nem követte, csak állt a folyóson és teremajtóra bámult.

- Gyere haza kicsim! Neked is pihenned kell. – karolta át lányát és kivezette a kórházból. Haza érve senki nem szólt a másikhoz, csak bementek a szobájukba. Heidi nem tudott aludni. Állandóan a veszekedésük vízhangzott a fejében. Hogy tehetett ilyet a saját testvérével? Julie mindig is érzékenyebb volt nála. Tudhatta volna jól, hogy neki ez a hülye szabály sokat jelent. Neki viszont nem és egyszerű volt megszegni. Mekkora butaságot tett. Ott kezdődött az egész, hogy ha nem akarta volna áthívni Josht, akkor most minden rendben lenne. Mindenki boldog lenne. Reggelig le se hunyta a szemét. 7 körül kikelt az ágyból, felöltözött és lement a konyhába. Apja már ott volt, kezében egy nagy bögre kávéval. Szóval ő se aludt valami sokat.

- Reggeli után bemegyek a kórházba. Jössz te is?

- Igen apa! Én is szeretném látni! Szerinted, felépül?- kérdezte. Ez a kérdés foglalkoztatja a legjobban. Mi lesz, ha nem? És ha Julie meg…? Még magában se merte kimondani.

- Julie nagyon erős lány! Ebből is felépül. Neki ez nem jelenthet gondot.

- Remélem!- mondta a lány és a könnyek akaratlanul is kicsordultak. Reggeli után azonnal elindultak a kórházba. A kórteremhez érve pont a tegnap éjszakai orvossal találkoztak össze.

- Jó reggelt! Sajnálom, de nem szolgálhatok jó hírrel. Julie mája leállt. És ma reggel egyszer már újra kellett éleszteni. Nem akarom önöket áltatni, Julienak kevés esélye van, hogy megélje a jövő hetet. Nagyon sajnálom. Persze minden tőlem telhetőt megteszek a gyógyulásáért.

- Köszönöm, hogy őszinte volt velünk!- mondta hálásan az apa. Legalább most már tudnak mindent. Julie haldoklik, de még lehet esélye a gyógyulásra.

- Most bemehetnek hozzá, de még mindig altatjuk. – mondta az orvos, azzal már el is indult a nővérpult felé. Apa és lánya kézen fogva léptek be a szobába, ahol Julie feküdt gépekre kötve. Szörnyű látvány volt. Mindenhol kötés borította, a jobb lába eltört és az arcát egy csúnya vágás szelte ketté. Heidi a látványtól rosszul lett. Ő ezt nem fogja bírni. Erre nem képes. Becsukta a szemét és maga elé képzelte ikertestvérét, még amikor ép volt az egész teste. Gyönyörű volt. Heidi mindig is úgy látta, hogy Julie sokkal szebb nála még az iker dolog ellenére is. A haja sokkal lágyabb esésű volt. Szemei sokkal fényesebbek. Büszke volt rá, hogy Juliet a testvérének tudhatta. Kár, hogy ezt már Julie nem hallhatja. Két órán át csak csendben ültek az ágy körül. A gépek csipogása hallatszódott csak. Julie egyenletes szívverése. Heidi el se tudta képzelni, hogy egyszer ez az egyenletes dobogás megszűnhet létezni. Ezt nem tudná feldolgozni. Julie nem halhat meg. Nélküle nem világ a világ.

- Kicsim, nekem be kell mennem a céghez elintézni valamit. És ha már ott vagyok, akkor kérek szabadságot is. Minden időmet Julieval szeretném tölteni. – magyarázta az apa miközben felállt és elindult az ajtó felé.

- Én bent maradok vele!- jelentette ki Heidi. Nem akar elmozdulni Julie mellől, amíg a lány jobban nem lesz. Ha kell, ideköltözik a kórházba, de nem hagyhatja magára. Most nem! Egész délelőtt csendben ült és nézte a fekvő lányt. Annyira békésnek tűnt, mintha csak aludna. De Heidi tudta jól, hogy nincs semmi se rendbe. Egyszer-kétszer bejött egy nővér és kicserélte az infúziót, de azon kívül egyedül voltak. Kora délután kopogtattak az ajtón. És Heidi amikor kinyitotta az ajtót Josh-val találta magát szembe.

- Szia! Én csak hallottam a balesetről és gondoltam meglátogatom Juliet. Neked meg el szeretném mondani, hogy mennyire sajnálom a tegnapi esetet. Én nem akartam. Annyira rosszul érzem magam miatta. – vallotta be lehajtott fejjel a fiú.

- Nem a te hibád volt! Az egész az én hibám. Megesküdtem, de megszegtem. Most ez lett a büntetésem. Az égiek nagyon is jól tudták, hogy Julie szenvedése nekem a legnagyobb büntetés.

- Ne így állj hozzá! Meg fog gyógyulni!

- Reménykedek benne!

- Én nem is zavarok tovább. Csak még egy kéréssel fordulnék feléd.

- Mi lenne az?- kérdezte kíváncsian Heidi.

- Ma jön a mennyasszonyom Floridából. Meg szeretnélek kérni rá, hogy a tegnapi incidensről ne nagyon beszélj neki. Megtennéd ezt nekem?

- Mennyasszony?- kérdezte megdöbbenve.

- Igen! Együtt vettük a hazát, csak neki még volt egy kis elintézni valója. Most repül csak utánam. – magyarázta közömbösen Josh.

- Persze! Nem szólok egy szót sem!- biztosította kábultan a lány. Azt akarta, hogy tűnjön el a srác. Mindenről ő tehet. A semmiért veszekedtek Julieval, hiszen mennyasszonya van. Ezt nem hiszi el. Ilyen nem létezik! Ez csak egy rossz tréfa lehet. A Sors játszadozik vele! Ebben most már egészen biztos volt. Délután pontosan fél háromkor a műszerek elkezdtek sikítozni. Heidi ijedten rohant ki a nővérért. Visszaérve a szobába a műszerek már csak sípoltak. Az orvos és az odagyűlt nővérek hihetetlen precizitással kezelték a helyzetet. Azonnal újra élesztették Juliet. Vagy is csak próbálták. Fél órán keresztül élesztgették, de semmi változás. Julie elment. Végleg! És ezt Heidi nagyon is jól tudta. Legbelül sikoltozott, őrjöngött, de ezt kívülről nem halhatta senki. Az emberek csak egy megtört lányt láttak, aki teljes sokkban nézi végig testvére halálát. Pár perc múlva az orvos szomorúan lépett ki a teremből. Őt is megviselte az esett. Látta egész nap, hogy Heidi el se mozdul az ágy mellől. Nagyon reménykedett a lány életérét, de orvosi szemmel nem sokat jósolt neki. És ez be is igazolódott. Heidi egyedül ült az ágy mellett, ahol halott ikertestvére feküdt. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörtént. A Sors kiszámíthatatlan, de akkor se érdemelték ezt. Egyikőjük se. Végül is a Sors elnyerte a jutalmat. Ő nyert. Ha csak, Heidi meg nem változtatja történetet. Már tudta mit kell tennie. Remegő kézzel nyúlt az ollóért, amit a nővér hagyott ott, amikor kibontotta Julie kötéseit. Pár percig még szorongatta az éles tárgyad, de aztán egy mély sebet ejtett a csuklóján. A biztonság kedvéért még a másik kezén is felvágta az erét. Nem érzett semmit. Csak hatalmas veszteséget az elvesztett testvére miatt. Nem akarta tovább érezni a kínt. Ezért is választotta ezt a megoldást. Primitív dolog, de rövid az idő. Hamarosan befut az apja is, akit már biztos értesítettek egyik lánya haláláról. Szegény apa- gondolta Heidi. Julie halála miatt jön be, és engem is halva talál. Ez viszont nem változtat semmin. Nem hagyhatja, hogy a Sors nyerje ezt a játszmát. Kezdett émelyegni, forgott vele a világ. Lenézett a ruhájára, ami már tiszta vér volt. És a padlót is beterítette a piros, ragacsos anyag. Ez az ő vére? Tényleg ennyi vére lett volna? Ez hihetetlen. Hiányzott neki Julie. Újra akarta hallani a hangját, érezni ölelését. De ezt már nem tudta visszahozni, a távolságot viszont csökkentheti kettőjük között. Tántorogva lépet oda az ágy mellé. Hangtalanul feküdt fel ikertestvére mellé.

- Mindjárt találkozunk! Várj ám meg!- mondta a halott Julienak nevetve. Pedig semmi nevetni való nem volt ebben a napban. Ez volt élete legrosszabb napja. És egyben élete legutolsó napja is.

- Annyira szeretlek! Tudom, hogy eddig nem mondtam, de nagyon büszke vagyok Rád! Örülök, hogy te vagy a testvérem. Mindig azt mondtam, hogy te vagy a húgom, de valójában mindig is te voltál az érettebb. Okos, szép lány vagy még most is. Fel sem érhetek hozzád! Kérlek, bocsáss meg! Nem akartam megszegni az ígéretemet. Tudom, hogy neked ez nagyon sokat jelentett. Én viszont semmibe vettem, téged is semmibe vettelek. Sajnálom! Julie, nagyon sajnálom! Remélem, találkozunk még a túl oldalon. A bocsánatodért könyörgök! A tanulságot is levontam az esetből. Sose nyomulj a szomszéd srácra, mert rosszul jársz! Képzeld! Mennyasszonya van a kis szemétnek! És, hogy flörtölt velünk! Neked lett volna igazad, nem érte meg! Mindig neked van igazad! Most már tudom, és ezentúl hallgatok is Rád! Szeretlek Nővérkém!- suttogta. A következő másodpercben leállt Heidi szíve is. Elvérzett Julie mellet. De vigasztalta a tudat, hogy egy másik életben még találkoznak!



Vége

Elég szarul alakul mostanában minden! És ebből elegem van!

Érettségi szünet? Kösz inkább nem! Ez lett volna régebben a válaszom, ma viszont inkább a szünet, mint a társasági élet. Jézus mennyire megváltoztatott ez a hülye iskola. Talán a régi barátaim még emlékeznek a régi énemre. Szerveztem, rendeztem reggeltől estig. A lételemem volt a szervezkedés. Mindig mindenben segítettem, ha kellett. Mindent vállaltam. A versenyek nagy részén is részt vettem, nem kellett külön felkérés rá. Most viszont nem csinálok semmit, a sarokban ücsörgök, és magam elé bámulok. Ilyenkor szoktam magamban feltenni a kérdést. Mi a francot keresek itt? Nem is az én közegem. Bár ezt minden közegre érvényes. Nekem egy külön társaságot kellene alkotnom. Az állna az ajtó előtt, hogy belépés csak magányos, hibbant, szédült embereknek. Na jó, azért nem ennyire súlyos a dolog. Talán nem is kellene más. Egyszemélyes társaság? Nem is hangzik olyan rosszul. Nem kellene más unalmas, siralmas nyafogását hallgatnom, bár a némaságtól lehet, hogy begolyóznék. Szeretek beszélni, nagyon is. Ebben nem különbözök a többi embertől. Nem is sajnálom ezt a tulajdonságot, legalább egy közös legyen köztem és a környezetem között. Viszont imádok még káromkodni és kötekedni. A körülöttem lévő emberek ezt viszont nem nézik jó szemmel, próbálom magamba fojtani. Nem sok sikerrel, hiszen ez vagyok én. Nem adhatok egy másik személyt. De ez hülyeség, hiszen egész életemben egy másik személyt játszottam. Én voltam Kis Luca, aki egy életvidám mindig mosolygós lány. Hát ez egy nagy baromság, erre szokták mondani, hogy a látszat néha csal. Hát az én esetemben nagyon is csal. Közel sem vagyok egy kedves, mosolygós kislány. A mostani ismerőseim ezt már tapasztalhatták is. Egyre jobban unom a színjátékot, és ezzel egyre jobban felszínre bukik az igazi énem. Egy barátom szokta mondani a perverzsége mentségére, hogy az évek, és a tapasztalat teszi. Én is csak ugyanezt tudom mondani az én természetemre. De a tapasztalatok nálam nem sajátok, én másoktól láttam ezt az elutasító, rideg modort. Lassan én is átvettem ezt a fajta véleménynyilvánítást. Most éppen ott tartok, hogy ha szépen akarom magam kifejezni, akkor az egész világ nagy ívben le van szarva. És igen így akarom magam kifejezni. Nekem így esik jól. Mások véleménye? Kit izgat? Ez az én életem, az én sorsom. Igen, ha már a sorsnál tartok…


Mostanában sokat gondolkodok azon, hogy az enyém egy kicsit szarul sikeredett. Az elmúlt napokban olvastam egy csodálatos történetet. A főszereplőt a saját anyja, Aphrodité átkozta el. Az átok lényege, hogy soha senki se szeresse tiszta szívből a férfit. Iunianosszal teljes mértékben tudok azonosulni. Megértem minden érzését. Vajon engem is megátkozott egy ókori, görög isten. Ez az elmélet újabb kérdéseket von maga után. Miért pont én? Mit tehettem? Melyik isten utálhat ennyire, hogy ennyire megnehezítse az életemet? És a legfontosabb kérdés az, hogy: Vajon nekem is happy end-del végződik a történetem. Lesz valaki, aki valaha is tisztaszívből fog szeretni? Tudom, hogy ez most elég furán hangzik. Nem állítom, hogy nincsenek barátaim. De nekem mást jelent a barátság, mint nekik. Egy lelkitárs hiányzik, aki mindent tud rólam, mégis tisztaszívből szeret. Olyan, mint a filmekben. A csajok minden péntek este csajos programokat terveznek. Kiskoruk óta barátok, mára már elválaszthatatlanok. Tényleg van ilyen baráti kapcsolat, vagy ez megint csak egy hollywoodi mese? Nem hiszem, sok ilyen embert ismerek, akinek van legjobb barátja. Nekik miért sikerült megtalálni a legjobbat? Egész életemet rá kell áldoznom a keresésre? Sokszor hittem, hogy most tényleg megtaláltam. De valamiért mindig csalódtam. Pár hónappal ezelőtt volt az utolsó csalódásom. Eldöntöttem, hogy soha többet nem közeledek senki felé. Ha van egy társam, akit a sors a legjobb barátomnak szánt, akkor majd úgyis megtalál. Ha meg nem akkor szívtam. Ennyi! Megint visszatértem a kezdetekhez, a nemtörődömségemhez. Buli az egyik havernál és engem nem hívtak meg? Kit érdekel? Jobban járok, ha a szobámban maradok. Mostanság kimaradok a piálásokból és a füstölgésekből is. Ez nekem csak jót jelent. De ez a legjobb barátos téma még mindig izgat. Annyi ismerősöm van, azok közül miért nem találtam már egyet, aki tényleg szeret? Ha jól belegondolok nekem sose volt olyan barátom, akinek mindent elmertem mondani. Biztos voltam benne, hogy másnapra már a fél suli tudta volna minden titkomat. Mégis közel éreztem magamhoz ezeket az embereket. Sose mertem volna belemondani a szemébe, hogy mekkora egy szemétláda volt velem. Még jól emlékszem azokra a pillanatokra, mikor kisebb voltam. A lányok között ment a titkolózás, ki melyik fiúba szerelmes, stb. Én sose hallottam ezeket a pletykákat. Volt pár csalódásom, amiket nem fogok egy könnyen elfelejteni. Alsós lehette, amikor az akkor „legjobb barátnak” vélt lánnyal kaptunk egy naplót. Az első oldalon mindjárt az a kérdés szerepelt, hogy ki a legjobb barátnőd. Gondolkodás nélkül írtam be a nevét. A törés csak akkor keletkezett bennem, amikor a csaj egy másik nevet írt be a kipontozott vonalra. A legszarabb érzés még csak ez után jött. Kiderült, hogy a leírt név egy olyan lányhoz tartozott, akivel a csaj akkoriban éppen fasírtban volt. A lényeg az, hogy a barát inkább egy olyan nevet írt be, akit abban a pillanatban utált. Az évek során egyre több ilyen incidens történt. Én voltam a hátország. Ha valaki összeveszett a másikkal, akkor egy-két hétig velem lógót, amíg ki nem békült a másikkal. Ez után én újra feledve voltam. Vagy ha éppen kirándulás volt, a legjobbak el lettek választva, de semmi gond. Ott lesz velem Luca. Majd elszórakozok vele, amíg haza nem jövök. Aztán majd újra ott folytatjuk a pajtáskodást, ahol befejeztük. Undorító dolog ez az egész. Miért nem vették magukat észre ezek az emberek? Lehet, hogy nem jól játszottam a szerepemet? Mindenki tudta, hogy nem vagyok jó kislány? Talán úgy gondolták, hogy ezt mind megérdemlem? Hát rohadt rosszul hitték. Ezt senkinek se ajánlom. A fél életem egy színjáték volt. Fel kellett nőnöm hozzá, hogy rájöjjek, nekem nem kell ez az átkozott álarc. Minek kell? Azzal együtt is szenvedek, rosszabb már nem lehet. Lehet, jobbra fordul a helyzet, ha felfedem magam. Mostanában elég morbid kérdések foglalkoztatnak. Vajon hányan siratnának meg igazából a temetésemen? Bárcsak végig nézhetném az egészet. Sorba haladnék, és mindenkinek oda kiabálnék, hogy: „Gondolhattam volna, hogy egy könnycseppet se ejtesz értem, csodálom, hogy eljöttél! Talán fizettek érte?” és beleröhögnék a képünkbe. Most itt kapásból fel tudnék sorolni vagy 20 embert, akinek ezt nyugodtan odakiabálhatnám. Az ellen táborba viszont csak egy embert mernék biztosan említeni. A nagyanyámat. Ő az a személy, aki ha kellene, tisztességesen megsiratna. A szüleimben viszont már nem lennék ilyen biztos. Lehet, hogy még ott is engem hibáztatnának. A szememre vetnék, hogy mennyit kellett nekik fizetni ezért a nyamvadt temetésért, pedig meg se érdemlem. Még azt is megkockáztatom, hogy anyám a sírom felett vonna kérdőre a múlt héten kapott angol kettesem miatt. A fejemben tisztán hallom a hangját amint azt mondja, hogy: „Látom, megint nem tanultál. Mindig csak a hülye gép, de egyszer majd meglátod, hogy elveszem és kidobom az ablakon. Talán abból tanulsz majd valamit. Ezekkel a jegyekkel csak takarítónőnek, vagy varrónőnek tudsz elmenni. Az akarsz lenni? Igen? Akkor nem is kell tovább tanulnod!” és még egy csomó üres fenyegetést vágna a fejemhez. Amik egyáltalán nem érdekelnének. A büntetésem ezzel még nem érne véget. Minimum 1 hétig el lennék tiltva a tévétől, amit sajnos nem tartana be és az 1 hétből 2 hónap lenne. Ha belegondol valaki is, hogy milyen ciki már. 16 évesen még mindig büntetésben van, mint a 6 évesek? Hát igen ez vagyok én egy 6 évesnek titulált kamasz. A valóságban ezt még megtoldja 2 hét némasággal. A 2 hét némaság nála azt jelenti, hogy csak hümmögni és kritizálni tud. Ha valami nem tetszik neki, akkor viszont kiabál. Ilyenkor mindig azt mondták, hogy a munkája miatt ilyen. Na vajon ki találja ki mi az anyám foglalkozása? Ha valaki a tanári állást tippelte, akkor talált süllyedt. Nem is tudom? Minden tanár ilyen? Remélem nem. Az apám egy fokkal jobb volt…eddig. Nála viszont beindult a vészjelző. „ Hahó! A lányod tinédzser, tegyél ellene, hogy ne élhesse boldogan az életét. Vonj meg tőle minden zsebpénzt, mert a végén még drogra és piára költi. Valamint ne engedd ott aludni senkinél se. Minden fiú köcsög és te nem engeded a közelükbe. Tüzeld el az összes dekoltált fölsőjét, ja és a smink készletét se felejtsd el a tűzbe dobni. Ajánlott beszerezni egy erényövet is. Mert ami késik, az nem múlik. Ezt jól vésd az eszedbe!” én így képzelem el a vészjelzőt, de lehet, hogy ennél 100-szor rosszabb.

Na ezt a problémát is ki írtam magamból. Jól esett végre színt vallani. Ha valaki az olvasók közül úgy gondolja, hogy ő lenne a legjobb, akkor kérem jelentkezzen minél előbb. (Csak egy próbálkozás, de ki tudja lehet, hogy bejön!!! Az apróhirdetésbe azért nem szándékozom betenni!)

Kérésre!

Ezt a részt a régi, de annál kedvesebb barátaimról szól. Sokat gondolkodtam rajta, hogy kezdjek neki. Arra az elhatározásra jutottam, hogy a számomra fontos emberek közül csak pár személyt emelek ki. Ezt viszont mindig külön fejezetként tálalom. Ezt az ötletet az egyik „alapanyagom” fejéből pattant ki. Olvasta az oldalt és könyörögve kérte, hogy róla is emlékezzek meg. És mivel iszonyatosan jó szívem van, ezért teljesítem a kérését. Hát tessék Baba! Az első sorok rólad szólnak majd!
Az első áldozat tehát nem mást, mint Kriszti. Már az oviban ismertük egymást. Azután még 8 éven át boldogítottuk egymást. Kezdetben nem voltunk azok a kimondottan jó barátnők, sőt! Sokat veszekedtünk, a baráti társaságunk is merőben eltért egymástól. Viszont a kézilabdában mindig egymásra találtunk. Ő volt a mester és pedig a kis béna segéd. Sokat tanulhattam tőle. Bár sokszor esett meg az is, hogy meccs közben ordibáltuk le egymás fejét. De hát ettől volt érdekes a játék! A mélyebb kapcsolat 7.-ben kezdett kialakulni közöttünk. Én ezt annak tudnám be, hogy kifogytak mellőle az igaz barátok. Volt egy időszak, amikor teljesen maga alatt volt. Talán ennek köszönhetjük, hogy még most is jó barátok vagyunk. Egyre többet beszélgettünk. Kialakult közöttünk az életre szóló barátság köteléke. 8. évben már jó barátokként kezeltük egymást. Az év során azokat a napokat szeretem a legjobban, amikor megkért, hogy meséljek neki a Twilight sagából. Örömmel ültem mellé és fogtam bele a mesélésbe minden áldott nap. És úgy vettem észre, hogy neki is tetszettek a rögtönzött előadásaim. Ha még se akkor bocsi utólag is. Kitűntek még az edzés utáni séták is. A humorizálás és a röhögő görcsök elkerülhetetlenek voltak. Egy ilyen alkalmat emelnék ki! Hazafelé tartottunk és mit mindig most is valamelyik hülyeségemen nevettünk. Egy biciklis ment el mellettünk, mire Kriszti hangosan megjegyzi, hogy nézd, ott megy egy traktor. Ez a kijelentés már nekem is sok volt. Hangos nevetésbe törtünk ki mindketten. Bár semmi értelme nem volt a mondandójának mi mégis könnyesre nevettük magunkat. Vesztünkre pár perc múlva egy traktor döcögött el mellettünk. Nem hagyhattam, hogy a hangulat alább hagyjon, ezért eleresztettem egy másik sík hülyeséget. Nézd, ott meg egy biciklis megy!- kiáltottam hangosan. Hazáig nevettünk rajta. Még máig se tudom mi volt olyan vicces azon a délutánon. De az biztos, hogy sose feledem el.
Büszke vagyok arra, hogy az én lökött még is annyira szeretett barátnőm ilyen sokra vitte a kézilabdában. Komolyan! Görbicz Anita elbújhat mögötte. XD
De inkább nem dicsérem annyit, mert még elszáll és nagyképű lesz. Annak viszont örülök, hogy a mai napig kikéri a véleményem egyes témákban. Nem számolva azzal a veszéllyel, hogy az én tanácsaim semmit se érnek. Szeretném megköszönni neki, hogy kockáztat. Nagyon sokat tanított nekem és én is adtam át neki valamit. (Vagy is csak remélem) Köszönöm továbbá, hogy egy ilyen jó barátra leltem benne. Egy tanácsot ezért még a végére bedobok. Ne hallgass másokra, csak egyes-egyedül a szívedre és akkor biztos, hogy helyesen fogsz dönteni! Akkor is te vagy a világ legjobb játékosa, hülye aki mást mond! Szeretlek Kriszti.

Ez a hét egy kicsit kiesett!!XD

Nem 2010. 02. 04. Helyette inkább 2010. 02. 06. (de ez mellékes)


Hello mindenkinek!

Nagyon örülök a visszajelzéseknek az előző fejezettel kapcsolatban. Azt volt a célom, hogy kifejezzem a hálámat a számomra fontos embereknek. És a visszajelzések nagyon jó érzést kelltetek bennem. Köszönöm szépen őket.

Ma kivételesen nem a szobámban szenvedek. „Kimenőt” kaptam az ősöktől. Kedvenc helyemre menekültem, ami nem más, mint Kölesd Zsámbék utcája. Itt töltöttem életem legszebb nyarait. A nagyszüleimmel és a dédmamámmal. A dédiről csak annyit, hogy ő a világ legjobb kártyása. Tőle tanultam mindent. És nála jobban senki sem tud mesélni. Nem is tudnám megszámolni az átvirrasztott éjszakákat, amiket azzal töltöttünk, hogy nekem mesélt a háborúról és az életéről. A hosszú távú memóriája nagyszerű. (A rövidtávú már nem annyira!)

A Mamám egy külön egyéniség, ő másképpen látja a világot, mint a legtöbb ember. Ő a példaképem is, hiszen bármi baj van, hozzá fordulhatok bizalommal, mindig csak a szépet látja az emberekben. Mindig mosolyog, és szeretettel fogad, ha jó napja van, ha nem. Az ételeit a világörökségbe kellene venni. Sokkal többet érnek, mint a legjobb séfek tízfogásos szuper kajái. Mindenki tudja a családban, ha ünnep van, akkor irány a Zsámbék utca. Minden karácsonyt, minden húsvétot ott töltünk. Ilyenkor összegyűlik az egész család, és egy jót beszélgetünk valamit eszünk.
Nagyon jó humora van, sokat nevetünk. Talán tőle örököltem, azt a képességemet, hogy mindenen tudok nevetni. Mindig a dolgok derűs oldalát látja. A kézimunkái egyszerűen gyönyörűek. Engem is próbált tanítgatni, nem sok sikerrel. Nekem ez nem ment, sok nyugalom és csend kell hozzá. Mindenki tudja, hogy én az egyiket se tudom sokáig kibírni.

A Papám az egész életét végig dolgozta, és még most se tud megülni a seggén. Mindig valamivel ügyködik. Ő a legkedvesebb papa az egész világon. Neki is vannak rekord dolgai. Például ő tud a leghangosabban horkolni. Párszor megtapasztalhattam már! XD

Ez a fejezet nem arról szól, hogy a családomat akarom fényezni. Nem, egyáltalán nem. Csak le szeretném írni mit érzek. És én most ebben a pillanatban ezt érzem. Nem az volt a célom, hogy más nagyszüleit lealacsonyítsam. Mindenkinek a szerettei a legjobbak. És ez így is lesz, míg világ a világ.
Most össze szeretném tömöríteni a napjaimat. Egy egész hét történését szeretném leírni.
Először is a szerdával kezdeném. Ennek az oka az, hogy csak erre a napra emlékszem tisztán, ja és még a mai napra. De kezdem a szerdával! Talán nekem nem olyan rossz a rövidtávú memóriám, mint a dédinek!!XD
Szerdai nap lett volna a legjobb nap a héten, ha…
Nem rontotta volna el egy csúnya kémia verseny. De ezen is túl tettem magam, hiszen nem lehet annyira vészes! Vagy mégis? Nagyon lebecsültem a feladat készítő brigádot. Ez szörnyű volt ez a verseny. Két órán át kellett volna felette ülnöm és okosan néznem a lapra. De én már az első fél órában meguntam. Inkább a délután első felén gondolkodtam. Kaja után elmentünk egy könyvtárba. Ja igen a főszereplők most Betti, Én és Klári! Ütős hármas? Szerintem igen. Na visszatérve a témához! A könyvtárba Betti barátnőnket kísértük el. Beérve Klári azzal a kijelentéssel botránkoztatott meg minket, hogy: „Úgy elolvasnék most egy Barbie újságot!”
Na itt kezdődtek a gondok. Ez után nem volt megállás a hülyeségek terén. A következő úti célunk a posta volt. Nagy nehezen találtunk csak oda, mert mindig meg kellett állni, röhögni. De végre megérkeztünk. A nevetést még az épületben se tudtuk abba hagyni. Az én levelemet kellett volna feladnom, de nekem nem volt annyi erőm, ezért megkértem Bettit, hogy adja fel helyettem. Miközben várakoztunk barátnőnkre, az újságokat nézegettünk, hátha találunk Klárinak egy Barbie-sat! De nem jártunk sikerrel, arra viszont rájöttünk, hogy képes vagyok felismerni már messziről Robert Pattinson a hajáról. Egy kis kép volt róla egy jelentéktelen újságon a leghátsó sorban. Az én szemem viszont azonnal kiszúrta. Ehhez bezzeg van tehetségem! Ekkor találtam rá a számomra legfontosabb újságra! Egy New Moon-os poszter könyvre. Semmi pénzért nem hagyhattam ott, nekem azt meg kellett vennem. Bármi áron. Ez a sóher banda persze rendesen megkérte az árát. De mint írtam már, nekem mindent megért ez az újság. Ezáltal sajnos még többet kellett várakoznunk a postán. Aminek az lett az eredménye, hogy én, mint a főzseni észre vettem, hogy nincs meg az órám. Örült iramban kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hol hagytam el. De végül arra jutottam, hogy biztos bent van valamelyik zsebemben. Témát váltottam. Hirtelen mit veszek észre a másik csuklómon, hát igen, eltaláltátok! Az órámat. Betti és Klári megállapította, hogy nem vagyok százas, de könyörgöm ez rossz duma. Ezt már rég tudtuk, nem mondtak újat. Csajok ez után mást kell kitalálnotok!!
A postán tett látogatásunk során még megtudtuk, hogy Klári egy mese világban él, oda van a pici hercegnős cuccokért. És még én nem vagyok százas. Na de mind egy. Úgy szeretjük Klárit, ahogy van. A csetlésein, botlásain pedig jókat mulatunk. Köszönjük Emese..ööö.. vagy is Klári! Mikor befejeztük felfedező utunkat a levelek és bélyegek világában elindultunk valami ajándékot keresni Betti egyik ISMERŐSÉNEK Egy fura nevű boltba mentünk, aminek nem írom le a nevét, mert akkor reklámozom azt a bizonyos boltot. Na szóval, bementünk a korzóba – hoppá ez kicsúszott, bocsika – és egy csomó hülyeséget találtunk. (csak olyat nem, ami nekünk kellett volna!) Betti megosztotta velünk azt az érdekességet, hogy nyalókában nem csak kakas van, hanem pénisz is! Köszönjük ezt a lenyűgöző beszámolót. Most életem végéig ezt fogom keresni! Addig nem nyugszok, amíg nem lesz egy péniszes nyalókám. Esküszöm! Na de a viccet félre téve, amikor végeztünk a korzóban (a francba megint kicsúszott) elindultunk vissza a suliba, hogy megírjuk a világ legnehezebb kémia feladatát.
Felszabadultan léptem ki a suliból és reménykedtem, hogy a kémia tanárom nem nézi meg a lapomat. Mert akkor biztos a megsemmisülés. Nekem akkor lőttek.

Befejeztem ezt a hetet is! Sajnálattal közlöm, hogy csak a szerdai napra emlékszem, a többi kiesett. Talán tanultam valamit a déditől! XD
Egy kéréssel szeretnék búcsúzni! Aki elolvassa a blogot, az szíveskedjen írni pár szót a Chatbe. Azt azért hoztam létre, hogy tudja, ki jár-kel az oldalon. Legyetek szívesek a kérésemet figyelembe venni!
Előre is köszönöm! Jó éjt mindenkinek! (még annak is aki nem este olvasta a fejezetet!)

UI.: Holnap reményeim szerint felkerül a regény második fejezete!

BARÁTOK!!!

2010. 01. 30.


Egy valamire azért rájöttem a betegségem során. És nem a beszélő fűnyíró előnyeire. Nem, arra, hogy az ember életében az egyik legfontosabb személyek a barátok. Persze ne felejtsük el az orvosokat és a kozmetikusokat se. Ők is fontosak. De legjobb barátokból csak pár darab van, és ők örökre velünk maradnak. Az orvosok viszont meg csak úgy nyüzsögnek. Bárhova nézek, mindenhol csak orvosokat látok. Azonban ők gondolnak egyet és elmennek külföldre dolgozni. Itt hagynak, átpasszolnak egy másik dokinak. Mindegyik ilyen. Nincs kivétel.
Visszatérve a barátokhoz, én szerencsésnek mondhatom magam ezen a téren. Szeptemberben rátaláltam a legjobb barátaimra. És nem csak egyre, hanem több személyre is. Mindenben számíthatok a segítségükre. Ha kell, veled csiszolják a korlátot az élet lépcsőjén, vagy tanárok matekból, amikor már egyáltalán nem érted azokat a hülye függvényeket. De ha arra van szükséged, akkor hajnalig győzködnek arról, hogy nem fogsz még hatvan évesen is egyedül olvasgatni. Mindent megtesznek a boldogságodért. És a legszebb az, hogy te is megteszed értük ugyan ezt. A legcsodásabb az, amikor szavak nélkül is megértjük egymást. Csak ők ismerik az igazi énedet, nekik öntöd ki a szívedet. Ha bármi butaságot teszel, nem ítélnek el érte. Nem, ők mind végig ott állnak melletted és bíztatnak. Ezért is szeretem őket annyira. Hozzájuk bármikor fordulhatsz. Mindig segítenek. A legönzetlenebb emberek a világon. De ezért a sok jó dologért cserébe várnak tőled is áldozatokat. Te is mindig arra törekedsz, hogy mindent megtegyél értük. Ha kell, vigasztalod őket, vagy elkíséred őket bárhova. De ha arról van szó, tanácsot adsz olyan dolgokról, amikhez nem is értesz. Nekik viszont ez nem számít, mert megbíznak benned. Megfontolják a tanácsodat, legyen szó arról, hogy bele veti magát egy szakadékba, vagy egy kapcsolatba. Ők számítanak rád és ez igaz fordítva is. Ezek a barátságok sose felejtődnek el. Ha szerencsénk vagy egy egész életen át kitartanak, de ha nem akkor sincs baj. A szívünkben mindig együtt leszünk! Sokszor merítünk majd bátorságot a régi szép emlékekből. A felejthetetlen csajos napok, a mozizások és a rengeteg túrázás emléke mind végig velünk élnek.

Remélem ezek az emlékek nem csak nekem ilyen csodálatosak. Ezt a kis részt a világ legjobb barátnőinek írtam. Remélem tetszett. Mindenkiről próbáltam egy kis említést tenni. Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy kitartozik ezek közé az emberek közé. Köszönök mindent lányok! Egy életre hálás leszek nektek. Mindig emlékezni fogok rátok.

Egy ragyogó ötlet!:D

2010. 01. 28.


Egy újabb fárasztó beszámolóval érkeztem. De azért remélem tetszeni fog. Egy érdekes dologra jöttem rá! Érdekel az újságírás. Újságíró akarok lenni. De nem akármilyen újságíró. Olyan cikkeket akarok írni, amik az én véleményemet tartalmazzák. Nem tudom, hogy van pontos neve is ennek a típusnak? Majd rákeresek a neten. A lényeg viszont az, hogy ezt szeretném csinálni. Van kedvem ilyenekhez. Lehetséges, hogy még jól is csinálom. Humoros és értelmes dolgokat szeretnék írni. Például: egyik este nézek egy filmet, akkor következő nap arról írok egy véleményt. Tele humorral. Egyesek szerint van humorom. Szerintem nincs, de egy próbát megér. Ha nincs, akkor meggyilkolom azokat, akik azt mondták, hogy van. Ez ilyen egyszerű. XD
Megpróbálok most összedobni egy ilyen cikket. Lehet, hogy nem sikerül. Nézzétek el nekem. Ez viszont nem az első cikkem lesz. A suli újságban már rengeteg cikket írtam. Hajrá!!

Filmajánló!

A filmajánlóban egy igazán csodás filmet mutatok be. Elég régi, de attól még fantasztikus. Azért választottam ezt, mert sok benne a humor, a romantika. Ez egy igazi családi film. A választott mozi nem más, mint a… (dobpergést kérek) Bazi Nagy Görög Lagzi. Biztos már sokan látták. Én ma láttam először. És hát teljesen elvarázsolt. Tökéletes. Az egészet végig röhögtem, de közben voltak olyan részek, ahol majdnem eltört a mécses. Egy görög család mindennapjain derülhetünk hatalmasokat. Közben pedig egy szerelem kibontakozását csodálhatjuk meg. Ez a két esemény egy személy köré fonódik. Toula Portokalos egy görög származású harmincas nő. A szülei éttermében dolgozik pincérnőként. Ez a görög család hatalmas, hangos és elégé fura. Toula édesapja mindennél jobban szeretné, hogy a lánya hozzámenjen egy görög és hangsúlyozom csak is görög férfihoz. Családalapítás és a szokásos dolgok. Ám itt lép közbe a sors. Toula először az étteremben találkozik a bizonyos idegennel. Nem sokkal ezután pedig a család másik vállalkozásának irodájában. Ez az egyik kedvenc jelenetem. Képzeljük magunk elé, ahogy az üveg előtt egy jóképű idegen bohóckodik nekünk. Mi persze a saját dolgunkkal foglalkozunk, de közben burkoltan közöljük az idegennel, hogy igen is figyelünk rá. A férfi teljesen véletlenül neki megy egy idős néninek, aki bosszúból agyon veri a táskával. Reménykedünk benne, hogy azért a néni nem tett benne maradandó kárt. Szerencsénkre a jóképű srácnak semmi baja. Bátorságot merít és belép az üzletbe. Mi makogunk összevissza, mivel egy szívdöglesztő sziával köszönt minket. Annyira zavarban vagyunk, hogy elfeledjük levenni a fejhallgatót, az viszont kegyetlenül visszaránt minket, amikor megpróbálnánk pár szórólappal megajándékozni hercegünket. A hatalmas esés ez által elkerülhetetlen. Pár perc múlva viszont már csak nevetünk rajta a pasi társaságában. És innen kezdődik a nehézségekkel és humorral fűszerezett szerelmi kaland. A két fiatal egyre jobban összemelegedik. A görög család azonban nem nézi jó szemmel ezt a kapcsolatot. Toula udvarlója, Ian egyáltalán nem görög! Fogalma sincs, hogyan viselkedik egy vérbeli görög. Ebből adódik egy-két kellemetlenség, de semmi sem választhatja szét őket. Egy kellemesen eltöltött este után:D Ian megkéri a lány kezét. Az apa lassacskán idegösszeroppanást kap. Idővel viszont kezdenek megoldódni a gondok, mivel Ian megkeresztelődik. Ezáltal már ő is görögnek számít… félig meddig. Az esküvő napja rohamosan közeledik. Össze kell ismertetni a szülőket, ami valljuk be nem lesz egyszerű. Ian Miller szülei visszafogott jómódú amerikai család. Toulaé viszont egyáltalán nem ilyen. Hatalmas mulatságba be szeretnék vonni a Miller szülőket is. Azok azonban azt se tudják hova kerültek. Vagy is van egy sejtésük: egy rakás örült közé. A borzalmas eseményt az esküvő követi, ami valljuk be nem szokványos esküvő. Egy rakás koszorús lány ébreszti a mennyasszonyt. Aki viszont elég lestrapált kinézetű. Teljesen ki van merülve. De semmi gond! Egy kis ablaktisztító mindent megold.(az apa szerint:D) Egy kis korrektor a pattanásra és már indulhatnak is a görög-római templomba. A mennyasszony persze nem sétálhat köpködés nélkül az oltárhoz! Pontosan, ez egy görög szokás, miszerint akit megköpködnek annak szerencséje lesz. Hát köszönöm, de én nem kérek ebből a szerencséből!! Visszatérve a filmhez. Megvagyunk a szertartással. Jöhet a bazi nagy lagzi. Ami persze happy enddel végződik. A két család összeköti az életét. Millerék is elfogadják a szokványosnak nem mondható görög pereputtyot. Toula és Ian nászajándéknak egy házat kapnak a szülőktől. Ami hol is állhat máshol, mint a família háza mellett. És minden csodás. Boldogan élnek, míg meg nem hallnak!

Kiemelnék egy személyt az egész filmből, akit eddig nem említettem. A görög nagymamát. Szegényt most költöztették át Görögországból. Minden amerikaira azt hiszi, hogy török. Feltett szándéka visszaszökni Görögországba. De valamiért mindig csak a szomszédok pincéjéig jut. Sok jelenetben találkozhatunk vele. Legtöbbször éppen szökik. De szerintem ő a leghumorosabb szereplő. Nagyon bírom az öreglányt. A szókincse kimeríthetetlen, ha arról van szó, hogy a „törököket” kell szidni. Lehet vagy 85 éves, mégis háztetőre mászik és az éjszaka közepén sprintel kifelé a házból. Nagyon nagy!



Mindenkinek ajánlom ezt a filmet. Nekem eszembe juttatta, hogy vannak véletlenek. A sors bárhol megtalálhat mindek. Egy kicsit beleképzeltem magam Toula helyzetébe. Bár nekem nincs ennyire lökött családom! Hál’ Istennek. XD



Remélem elnyerte a tetszéseteket a film is és az írásom is!!
Visszajelzéseket kérek! Ne felejtsétek, hogy rajtatok múlik a jövőm! Jó olvasást!